hírek

Nemzeti VERSeny

József Attila A város peremén című versével aratott győzelmet Pál Péter lendvai versenyző a magyar nyelv napja alkalmából november 13-án a budapesti Nemzeti Színházban megrendezett Nemzeti VERSeny döntőjén. A szavalóversenyen 28 versenyző lépett színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megtekintette a közönség a nap folyamán.

Messiás.ma

A Müpában 2017. április 25-én debütál Várkonyi Mátyás rendezésében Georg Friedrich Händel nagyszabású rockoratórikus passiója, a Messiás.ma. A közreműködő művészek azzal teszik különlegessé az eseményt, hogy egymástól látszólag elütő, távoli műfajokból érkeznek, létrehozva egy új, korszerű, fúziós kortársművészeti produkciót.

Megjelent Réz András új könyve

Réz András, a népszerű esztéta, író, kritikus vadonatúj könyvében túllendül saját szorongásain. A kötet a nagy sikerű Szorongás-trilógia harmadik részeként képet ad a minket körülvevő világról a szerző sajátos, vitriolosan szórakoztató stílusában úgy, hogy néha az olvasó maga sem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen.

Egyik ámulatból a másikba estem

„Egyik ámulatból a másikba estem a forgatás és az utómunka során. Néha még ma is meglep, hogy ki vagyok írva rendezőnek a film végén, minek tagadjam? Én alapvetően íróként csináltam végig ezt, egy olyan íróként, aki rendez.” Tasnádi Istvánnal, a MEMO című tévéfilm rendezőjével beszélgettünk – többek között arról is, stresszes-e a filmrendezés. (Merthogy kicsit azért az.)