A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete év elején hirdette meg Nemzeti VERSeny néven a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt nem hivatásos versmondóknak, valamennyi korosztályban. A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és a kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny egyik védnöke maga a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki a Magyar Versmondók Egyesületének vezetőivel nyitotta meg a döntőt ? olvashatjuk a nemzetiszinhaz.hu oldalon.

 

A szavalóverseny döntőjén a 18 éves szlovéniai, lendvai versenyző arany minősítést, a Szilágyi Domokos Halál árnyéka című versét előadó 17 éves pécsi Bánki Beni ezüst minősítést, Tóth Benedek 22 éves apostagi szavaló pedig Fodor Ákos Mikor elmentek című versével bronz minősítést érdemelt a zsűri döntése alapján. Különdíjat Szabó Regina 17 éves csókai, Kató Hajnalka 24 éves kakasdi és Kiss Boglárka Emma 14 éves berettyóújfalui versenyző kapott.

 

A verseny első három helyezettje az esti Vers a bajnoktól című gálán is fellépett az olimpiai, a paralimpiai, a világ-, az Európa- és a magyar bajnokok mellett. A Nemzeti Színház nagyszínpadán ezen az estén színművészek helyett sportolók népszerűsítették a verset, a kultúrát, a magyar nyelvet. A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között akadt ötéves, de több 90 éven felüli versmondó is. Vakok és gyengénlátók, siketek és értelmi fogyatékosok is neveztek határon innen és túl: anyaországi, erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai magyarok egyaránt.

 

A szavalóversenyre a nevezők két magyar költő versével jelentkezhettek, melyek közül az egyiket kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel videóklip formájában. A döntőben és a középdöntőben is volt lehetőség közönségszavazásra, így a Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Lutter Imre előadóművész, Szabó László kommunikációs szakértő és Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke alkotta zsűri döntése és a nézők szavazatai alapján alakult ki a döntős mezőny.

Forrás: MTI

Fotó: Nemzeti VERSeny Facebook-oldala