hírek
Testet öltött zene
Gerő Katalin 35 éves ügyvédi praxis után ment nyugdíjba, és döntött úgy, hogy kipróbálja magát egy új területen. Szobrászattal kezdett el foglalkozni, műalkotásai mára a világ legkülönbözőbb pontjain láthatók, 2016 júniusában pedig Riccardo Muti felkérésére ő készíthette el azt a Reiner Frigyes-mellszobrot, mellyel a Chicagói Szimfonikus Zenekar fennállásának 125. évfordulója előtt tisztelegnek.
Emlékek és élmények
Mindenre felkészültem. Óriási tömegre, hosszú sorokra, többórás várakozásra. Rihanna ezt az emléket hagyta bennem úgy, hogy a koncertjét nem is láttam. Ugyanis nem mentem ki. Még ingyen sem. A híreket hallva, olvasva pedig azt hiszem, ez volt életem egyik legjobb döntése. A másik az, hogy pénteken, augusztus 12-én viszont kilátogattam a Szigetre. Hogy miért? Arról egy kicsit később.
Stradivari és sakkverseny
Koncertek, valamint a Stradivari-hegedűkből és Singer-varrógépekből nyílt kiállítás várja azokat, akik ellátogatnak a 7. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) programjaira augusztus 19-ig. Prokofjev előtt sakkverseny tiszteleg, valamint Chausson-emléktúra is színesíti a rendezvényt, ahol minden a komolyzenéről szól.
Virtuózok játszanak az ünnepen
A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban feltűnt ifjú tehetségek, valamint Balázs János zongoraművész, Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekesek adnak koncertet augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A művészek gálakoncerttel köszöntik a nemzeti ünnepet, a közreműködő Hegyvidéki Solti György Zenekart Bolyky Zoltán vezényli.