hírek

Székely és csángó mulatozás

Kiállítások, koncertek, táncház, csángó lagzi, lovaskocsik és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön. A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad és az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be.

Mely könyvek a legnépszerűbbek?

A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre a könyvét, második a júliusban elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, míg harmadik a már múlt hónapban is sikerlistás Miután elvesztettelek című szerelmes regény.

Elfogadott terv alapján dolgoznak

Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok – közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ augusztus 5-én az MTI-vel. A jelenleg is zajló munkálatok elvégzésével a Forster Központ a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t bízta meg.

A kastély második élete

Hol van Magyarország legnagyobb alapterületű barokk kastélya? Hova látogatott el Mária Terézia császárnő, akit 70 ezer lámpás fogadott? Merre található Sissi, azaz Erzsébet királynénk nyári rezidenciája? A válasz mindegyikre: Gödöllő, ahová otthonát 1735 körül kezdte építtetni a XVIII. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich I. Antal gróf. A kastély ma kiállításokkal, korhűen berendezve várja a látogatókat.

Díjakat kapott a Zeneakadémia

Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra-díj bizottságának elnöke és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa augusztus 7-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre látogatott, ahol az intézmény képviselőjének átadták az Europa Nostra-nagydíjat, valamint leleplezték az Európai Örökség-címmel járó plakettet.

Vissza a királyok idejébe

Már negyedik alkalommal rendezi meg Székesfehérvár augusztus 12. és 21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat. Akik rendhagyó időutazásban szeretnének részt venni, látogassanak el augusztus közepén a történelmi fővárosba! Királyaink történetét mozgóképek és színházi előadás is megelevenítik, de felcsendül az egyházi remekmű: a Stabat Mater is.

Rippl-Rónai Balatonfüreden

KOMOR RAJZOSSÁG ­– DERŰS FESTŐISÉG. Rippl-Rónai József útja Párizstól Kaposvárig, a Földközi-tengertől a Balatonig címmel látható 2016. augusztus 6-tól a balatonfüredi Vaszary Galéria és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közös kiállítása. A 88 művet bemutató nagyszabású tárlatra számos hazai köz- és magángyűjteményből érkeztek remekművek.

Mit nézzünk meg Tatán?

A kultúra és a történelem találkozik Tatán, ahol tavak, régi épületek és a múlt várnak bennünket, ha egy augusztusi vagy egy kora őszi napon úgy döntünk, felkeressük a várost. Meglátogathatunk kastélyokat, a tó partján trónoló romantikus várat, római isteneket vagy a hatalmas angol kertet, ahol műromok, malmok és patakok szegélyezik az utunkat.