hírek

Ismét ZAKO Fesztivál

Idén negyedik alkalommal, július 1. és 10. között rendezi meg a Manna a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivált a Kvártélyházzal közösen, amelynek programjában kilenc előadást láthat a Zalaegerszegre látogató közönség, amelyek egy része – az előző évek hagyományaihoz hasonlóan – kortárs magyar szerzők művein alapul.

Hírét viszik az Árpád-háznak

Több mint ötmilliárd forintos keretösszeggel elindult az Árpád-ház program operatív része – jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár június 22-én a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Létrehoznak majd egy nemzetközi kiállítást az Árpád-házról, kutatóintézetet alapítanak és látogatóközpontot is létrehoznak majd Székesfehérváron.

Helyreállítják a kutyfalvi templomot

Azonnali segítséget nyújt a Rómer Flóris Terv a kutyfalvi templom helyreállításához – a műszaki felmérést követően a védőtető már a következő hetekben elkészülhet a Rómer Flóris Terv vis maior keretéből. Az új toronysisak újjáépítésére pedig a Magyar Kormány várhatóan a Rómer Flóris Tervből biztosít majd forrást 2017-ben – mondta dr. Puskás Imre, kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.