hírek
Gün Benderli Togay kapja a Balassi műfordítói nagydíjat
Október 2-án Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára adta át a Balassi műfordítói nagydíjat az idei díjazottnak, Gün Benderli Togay török műfordítónak.
Önkénteseket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc egy átfogó kutatáshoz
Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben
A Fiumei úti sírkert egyik művészparcellájában nyugvó Izsó Miklós (1831–1875) a hazai szobrászatot elsőként emelte európai színvonalra, miközben azt a népi-nemzeti felfogást képviselte, amelyet az irodalomban Petőfi Sándor és Arany János, a zenében pedig Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Közadakozásból emelt síremléke v. Pákh Imre és felesége magánadományából újult meg.
Rév Marcell fényképezte Beyoncé Levi's-reklámfilmjét
Az amerikai énekesnő a legendás farmermárkával közösen gondolta újra a Levi's 1985-ös mosodás szpotját. Az aláfestő zene stílszerűen Beyoncé új albumáról a Levii's Jeans című szám.
Hugyecz László építész családi archívumaiból nyílt kiállítás Sanghajban
Hugyecz László huszadik századi magyar építész korábban Kínában nem látott családi archívumaiból nyílt kiállítás a kelet-kínai Sanghaj történelmileg legjelentősebb részén, a Bundon.
Bemutatták az álnéven író Gyurcsány Ferenc könyvét
Megjelent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének Kate Vargha álnéven írt krimije, amelyet a politikus egy beszélgetés keretében mutatott be egy budapesti kávézóban.
Visszatér a képernyőkre a Magyar népmesék
Tizenhárom epizóddal folytatódik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat. Az új részek várhatóan 2025-re készülnek el.
Ők az idei Prima díjazottak és Prima Primissima-esélyesek
Idén a korábbiaknál is nehezebb dolga volt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának, mert rekordszámú jelölés érkezett hozzájuk a rangos, mostanra harmadik évtizedébe lépő elismerésre. A több mint kilencszáz jelölést mérlegelve kiválasztották azt a harminc művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és a vele járó, ettől az évtől jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában tartandó gálán.
Koszta József festőművész eddig ismeretlen alkotásának a muzeológusok adtak címet
A festménynek, amely az 1940-es évek elején készült és tartós letétként került a festőművész nevét viselő múzeumba, címe sem volt.
Kezdődik a Budapest Design Week
Több mint száz helyszínen várják a design iránt érdeklődőket október 10. és 20. között.
Dokumentumfilm készülhet 1956-ról és az ország legidősebb mozigépészéről is
Csoma Sándor, Czencz József, Gál Anasztázia, Kázsmér Kálmán és Pintér András rendezésében készülő alkotások gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Dokumentumfilm mutatja be az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi eseményeit, és portréfilm készül az ország legidősebb mozigépészéről, Pintér Ambrus szerzetes tanárról.
Daniel Day-Lewis hét év után visszatér a színészethez
A háromszoros Oscar-díjas színész ismét főszerepet játszik, mégpedig fia, Ronan Day-Lewis rendezői debütálásában.
Kiemelkedő eredményeiért három magyar kutatónőt díjaztak
Pápa Zsuzsanna fizikus, Turiák Lilla gyógyszerész, valamint Borbély Éva egyetemi docens kapták idén a L'Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.
A hibából és a véletlenből merítettek ihletet az idei BAR művészei
Egy művész számára a jól megválasztott rezidenciaprogram további lökést is adhat a karrierjében, feltéve, ha az esemény szakmailag is megalapozott. Az immár hetedik éve, augusztusban megrendezett Balaton Art Residencyről (BAR) mindez elmondható, mivel nemcsak remek helyszínen, Szóládon található, de kiváló feltételeket is ad az alkotóknak.
Lily-Rose Deppet egy vámpír kísérti Robert Eggers gótikus horrorjában
Befutott a hosszú előzetes az idén télen mozikba kerülő, rém izgalmasnak ígérkező Nosferatuhoz, amelyben az ősvámpír halált hoz a civilizációra.
A közönség döntheti el, kik nyerik a Highlights of Hungary idei díjait
Október 1-jétől szavazhat a nagyközönség arra, hogy a 25 idei jelölt közül melyik három kapja meg a kiemelkedő magyar teljesítményekért járó Highlights of Hungary díjat és az ezzel járó 2-2 millió forintos pénzjutalmat. A jelöltek között szerepel zenész, orvos, pék, tanár, szülőket segítő applikáció és hagyományőrző szálláshely is.