hírek
Titokzatos gyémánt nyakéket árvereznek el a Sotheby’s-nál
Egy 18. századi, ötszáz gyémántból álló, a kor tudásbeli technikáját messze meghaladó, titokzatos eredetű nyakéket árverez el a Sotheby’s.
Kritikaíró pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt.
Előadó-művészeti színterek biztonságos üzemeltetéséről képzik tovább a szakembereket
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola, a Magyar Teátrumi Társaság, a Magyar Színháztechnikai Szövetség és az OISTAT Magyar Központ közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával létrejött 30 órás képzés célja, hogy az előadó-művészeti szakemberek számára alapos ismereteket nyújtson a színpadi, színházi biztonság technikai, műszaki és jogi aspektusairól.
A mesterséges intelligencia új Nazca-vonalakat fedezett fel
Több száz újabb, csak madártávlatból látható talajrajzot fedeztek fel a régészek a mesterséges intelligencia segítségével a perui Nazca-sivatagban.
Nézőrekorddal zárt a Budapesti Klasszikus Film Maraton
A mozgóképes időutazás mintegy száz vetítésén több mint 21 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.
Libri Talent Kezdősor ösztöndíjprogram
Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a Libri Talent Kezdősor ösztöndíjprogramjára.
Az Oscar-díjas dél-koreai rendezőt ünneplik Izlandon
Két filmjének vetítésével tiszteleg Pong Dzsunho Oscar-díjas dél-koreai rendező előtt a 21. Reykjavíki Nemzetközi Filmfesztivál (RIFF), amelyet szeptember 26. és október 6. között rendeznek meg.
A Magyar Zene Háza összművészeti produkciókkal bővíti programját
A Magyar Zene Háza összművészeti felhívást hirdet, amelynek célja az intézmény küldetéséhez kapcsolódó, művészeti ágakat átfogó előadó-művészeti produkciók bemutatása.
A Fekete pont a hétvége legnézettebb filmje
A premier előtti vetítésekkel együtt 11 662 néző választotta a Fekete pontot, így Szimler Bálint filmje a hétvége legnézettebb filmje lett a hazai mozikban.
Visegrádon rendezik az Európa Tanács Kulturális Útvonalak Éves Szakértői Fórumát
A magyarországi kulturális turizmus kiemelt célpontjának számító Visegrádon rendezik szeptember 25. és 27. között az Európa Tanács Kulturális Útvonalak 13. Éves Szakértői Fórumát, amelyre Európa negyven országából csaknem háromszáz szakember érkezett.
Világszenzációnak számító leletet állít ki a Nemzeti Múzeum
Október közepétől látható a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) Magyar Nemzeti Múzeumban a különleges ékszert rejtő, késő bronzkori kincs, amelyre dr. Tarbay János Gábor kutató vezetésével a Somló-hegyen bukkantak idén nyáron a múzeum régészei. Az európai mércével is ritka lelet egy kamarakiállításon tárul a látogatók elé háromezer év földben töltött várakozást követően.
Ismét elismerik a reáltárgyak legjobb tanárait
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért.
Internethasználatban az első tíz között van Magyarország az Európai Unióban
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így hazánk a webhasználat terén nagyot lépett előre – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statisztikáit elemezte.
New Yorkban és Torontóban is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet
Szeptember végén az Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet, az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál díjnyertes alkotását, amely Baska József festőművész gyermekkorát, a száműzetés traumáját meséli tovább, ugyanakkor annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából.
Simet László visszatért a manézsba
A művész idén április 4-én szenvedett balesetet, amikor próba közben nyolcméteres magasságból leesve súlyos bokatörést szenvedett.
Johnny Depp életműdíjat kap októberben a Római Filmfesztiválon
Johnny Depp életműdíjat kap az októberi Római Filmfesztiválon, ahol legújabb rendezését is levetítik – számolt be róla a The Hollywood Reporter.