URB_5575.jpg

Simet László visszatért a manézsba

A művész idén április 4-én szenvedett balesetet, amikor próba közben nyolcméteres magasságból leesve súlyos bokatörést szenvedett.

Simet László artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 2023. április 15-én, 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. A Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével és Érdemes Művész kitüntetéssel elismert artistaművész egy baleset után szeptember 22-én tért vissza a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a Csillagok – Égbeli tűk című nyári előadásának utolsó két előadásnapján lépett fel.

A 2024. április 6. óta játszott előadás számokban: 113 előadásnap, 176 előadás, 149 538 néző, 80 ezer köbméter levegő a matracokban, 26 233 felhasznált kitűnő tanuló kupon, 70 születésnapi köszöntés, 53 születésnapi zsúr.

Simet László 2024. április 4-én szenvedett balesetet, amikor próba közben nyolcméteres magasságból leesve, súlyos bokatörést szenvedett. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója és a darab rendezője úgy döntött, hogy a cirkuszi világban bevett gyakorlattól eltérve nem helyettesíti más számmal vagy artistával a produkciót. 

„Ha leesünk a lóról, visszaülünk a nyeregbe, ha elveri a jég a termést, újra elszórjuk a magokat, ha elviszi az ár minden vagyonunk, újra felépítjük a házat, a kertet, az életet! – hangsúlyozta Fekete Péter a visszatérés alkalmából. – Óriási teljesítmény, hogy az artistaművész megfeszített munkával, hosszú rehabilitációt követően ismét a porondra lépett” – mondta a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, hozzátéve: a magyar cirkuszművészet nem létezhet Simet László nélkül.

Az artistaművész balesete után néhány héttel így nyilatkozott az egyik lapnak: „Nyilván elgondolkodtam a folytatáson, és arra jutottam, hogy nem érhet így véget a karrierem. Vissza kell térnem a szemaforra. Magamnak is be kell bizonyítanom, hogy képes vagyok rá! Ha eljön az ideje, saját elhatározásból szeretném abbahagyni, nem kényszerből.”

A Fővárosi Nagycirkusz új produkciója, a Varázslat karácsony körül október 19-től látható.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – július 12.

Hatalmas magyar filmes sikert hozott az idei Karlovy Vary-i fesztivál, Schneider Zoltán tiszteletbeli kőszegi lett, négyórás gálával ünnepelték a műfajt a Fővárosi Nagycirkuszban – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – június 30.

Cirkuszi hűsölő és ingyenes előadások időseknek; megújuló esztergomi múzeum; 2029-ig biztosított Auchan-jelenlét az EFOTT-on; nyári programdömping a VBH-ban és GABO-közönségszavazás.

Hírmozaik – június 8.

Együtt a művészetért, Bechstein-zongorával Bartók zongoraversenyei, bronz és ezüst díj az IDOL Fesztiválon, Oscar-díj felé tart a magyar film, a Karinthy Színház új évada, a Hemző-díj jelöltjei, A vágy villamosa balettváltozata.

Hírmozaik – április 4.

Az ország legnagyobb hímes tojása, fergeteges húsvéti előadás a Fővárosi Nagycirkuszban, közeleg a 45. Országos Táncháztalálkozó és Népművészeti Vásár – hírösszefoglalónk.