hírek
Idén is várja látogatóit a Kerámia Szimpózium
Immár 18. alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot szeptember 7. és október 12. között, amelynek beszámoló kiállítását június 9-én nyitották meg. Az esemény fővédnöke Dr. Lovag Zsuzsa régész, művészettörténész. A 2015-ös szimpózium fő témája az Európa közepén címet kapta.
Pécs: zene és hagyomány
Június 11-én a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF-programjai között folytatódtak a Kultúra.hu pódiumbeszélgetései is. A Király utcai Murphy’s Pubban vendégeink, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója és Balásy Szabolcs zenész a pécsi zenei életről beszélgettek.
Megkezdődött a Nyitott Levéltárak 2015 programsorozat
Budapest Főváros Levéltárában tartották a Budapest +25 – Választás, mindennapok című kiállítás megnyitóját. A Nyitott Levéltárak című, 2012-ben indult programsorozat idei témája a 25 évvel ezelőtti rendszerváltozás, valamint annak hatásai a fővárosaik mindennapi életére.
Latin-Amerika a KAFF idei vendége
Ázsia után Latin-Amerika animációs filmjei lesznek a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál meghívott vendégei. A június 24. és 28. között tartó fesztiválon három kategóriában versenyeznek az animációs filmek, ezen kívül konferenciák, kiállítások, workshopok várják a látogatókat. Két filmvetítés mellett pedig érdemes ellátogatni a VIII. Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep programjaira is.