hírek
Jelmondat: dokumentálj mindent!
A fotókat a legnehezebb rekonstruálni, hiszen ha az adott koncerten nem készülnek el, akkor már nem is fognak. Fontos tehát, hogy a zenekarok mindent dokumentáljanak – tanácsolta Jávorszky Béla Szilárd a zenekaroknak. A zenei szakújságíró március 20-án a Cseh Tamás Program BACKSTAGE című workshopján mesélt a szakmáról és adott hasznos tippeket.
Asszonyhősök agyagból
Budapest belvárosában, a Városház utca elején lévő Józsa Judit Galéria kirakataiban lévő kerámiaalkotások egy pillanat alatt rabul ejtik az arra járót. Mindenképpen érdemes belépni is, mert a kiállított művek közötti séta szemet gyönyörködtető, lélekemelő barangolást ígér minden művészetek iránt fogékony érdeklődőnek.
Csaknem ötszáz kép a Capa Központban
Csaknem ötszáz kép, köztük a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat összes díjazott alkotása látható a Magyar Sajtófotó Kiállításon május 17-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Az intézmény immár második alkalommal ad helyet a kiállításnak.