hírek

Táncháztalálkozó az Arénában

Harminchetedik alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt április 13. és 15. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A Papp László Budapest Sportaréna otthont ad majd többféle táncháznak, népművészeti vásárnak, esténként pedig gálaműsoroknak. Az esemény az archaikus és a modern egymásra hatásának megjelenítése.

Ismét fókuszba kerülnek a filmek!

Idén április 4. és 13. között már 25. alkalommal rendezik meg a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A jubileumot ünneplő Titanicot Wes Anderson Ezüst Medve-díjas Kutyák szigete című filmje nyitja, de itt lesz Bogdán Árpád Genezis című alkotásának hazai premierje is! A filmeket idén is zsűri értékeli, többek között Borbély Alexandra, Európa legjobb színésznője.

Változatos programok a BFZ-vel

Régizene, opera, klasszikus zene és crossover is szerepel az idén 35 éves Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 2018/2019-es évadának programjában: Fischer Iván Beethoven, Mozart, Bruckner és Dvořák műveit is vezényli majd. A Fesztiválzenekar az új évadban közös koncertet ad Sebestyén Mártával és az Amadinda Ütőegyüttessel is.

Puccini Itáliája az Operában

Tizenhat bemutató és 60 repertoárdarab szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/2019-es új évadának kínálatában, amely ezúttal Puccini Itáliáját helyezi középpontba. A következő évad egyben misszió is, ugyanis Budapesttel együtt összesen 90 városban játszik majd az Opera társulata – mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója a március 22-ei évadismertető sajtótájékoztatón.