hírek
Kortárs alkotók a Műcsarnokban
Kilenc kortárs magyar alkotó műveit mutatja be február 16-ától a Kilenc műteremből című kiállítás a budapesti Műcsarnokban. A tárlaton Baksai József, Bullás József, Faa Balázs, Kapitány András, Lajtai Péter, Nagy Gabriella, Turcsányi Antal, Agnes von Uray és Pázmándi Antal elmúlt években készült alkotásai lesznek láthatók.
Kiállítás Ravasz László emlékére
Ravasz László református püspök életét és munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílt a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumában, Kecskeméten február 16-án. A tárlatot kurátorai, Ravasz László unokái, Bíbó Borbála és Szacsvay Éva, valamint dédunokája, Tegzes Orsolya állították össze.
Először hazánkban A rajnai sellők
Jacques Offenbach első operája, A rajnai sellők február 24-étől látható az Erkel Színházban Anger Ferenc rendezésében. A közelmúltban felfedezett műben egy szerelmespár története háború és béke, vonzalmak és konfliktusok, a transzcendens és a profán világ ellentétei közepette bontakozik ki. A produkcióban többek között olyan kiváló művészek lépnek fel, mint László Boldizsár és Boncsér Gergely.
Magyar sikerek a Berlinalén
Tenki Réka Európa legígéretesebb tehetségei között mutatkozott be a február 16-ai hétvégén a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Shooting Stars programjában, Bogdán Árpád február 17-én új, Genezis című filmjéről mesélt a nemzetközi közönségnek, a Screen International című brit filmes szaklap pedig arról írt: filmrendező nők egész nemzedéke ad újabb lendületet a magyar filmgyártásnak.