hírek
Hálózati tag a szombathelyi színház
Színházi konferenciát és közgyűlést tartottak Tbilisziben, amely új lendületet adott Európa legnagyobb színházi hálózatának. Az Európai Színházi Konvenció (ETC) többek között új tagszínházak felvételéről is döntött, és teljes jogú tagjává szavazta meg a szombathelyi Weöres Sándor Színházat, valamint a Theather Magdeburgot.
Az akció fedőneve: Lenin
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom mítoszát, a bolsevik puccs valóságát és a száz évvel ezelőtt megszülető kommunista gyakorlat megvalósulását mutatja be a Terror Háza Múzeum legújabb időszaki kiállítása. Az akció fedőneve: Lenin – Német pénzzel Oroszország ellen című tárlat november 7-től látogatható.
3D-kiállítás a MANK Galériában
A Magyar Szobrász Társaságnak 3D–2017 címmel nyílt kiállítása november 8-án a MANK Galériában. „A Magyar Szobrász Társaság vezetőségével közösen 45 művészt kértünk fel a kiállításon való részvételre, akik közül mindannyian elfogadták a meghívást, és szerepelnek egy-egy munkával” – mondta el Kozák Csaba kurátor a kiállításmegnyitón a Kultúra.hu kérdésére.
Húsba vágó témák az idei Verzión
Tudjuk, milyen a háború? És azt, milyen menekülni? És azzal tisztában vagyunk, mennyi ételt dobunk ki Európában, miközben a világ egyes részein éheznek? Többek között ezekre a kérdésekre adnak választ a november 14. és 19. között zajló 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon látható alkotások. A fesztivál november 7-ei sajtótájékoztatóján jártunk.
Országos jelentőségű a Seuso-kiállítás
A Seuso-kincseket bemutató vándorkiállítás országos jelentőségű program, amelyben érzékelhető a magyar kultúra decentralizációjának kormányzati szándéka – mondta Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár november 7-én Székesfehérváron, ahol megtekintette a tárlatot. A leletegyüttest Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen is láthatja a közönség.