hírek
Aki a filmzenéket szerzi
„Az a jó filmzene, amelyre nem is figyel az ember” – mondta el Balázs Ádám zeneszerző, aki többek között az HBO-s Terápia, az Oscar-díjas Mindenki, valamint az Arany Medve-díjas Testről és lélekről zenéjét is szerezte, és aki olyan boldog volt, mikor Enyedi Ildikó felkérte, hogy szó szerint ugrált örömében. Azzal a zeneszerzővel beszélgettünk, aki világhírűvé tette édesapja Bodzavirág című szerzeményét és még azt is elárulta nekünk, miért szeret tanítani.
Minifestmények párokban
Színes, változatos, elgondolkodtató, látványos. A Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat egyik kiemelt eseménye a Miniképek – Képpárok című kiállítás, mely október 10-én nyílt meg az újbudai Vízivárosi Galériában. A tárlaton a mesterek és a pályakezdő festők két darab 20x20-as méretű képpárjai láthatóak.
Folytatni a teremtést
7x7 címmel nyílt meg Szakács Imre festőművész, az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke kiállítása október 11-én a MANK Galériában, Szentendrén. Az ünnepélyes megnyitón Banner Zoltán művészettörténész az alkotó munkásságát méltatta és elmondta: a Teremtő „azért küld művészeket a Földre, hogy folytassák a teremtést”.