hírek

Megkezdődött a verseny

Megkezdődött október 3-án az Erkel Színházban a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny, amelyen Ludwig van Beethoven IX. szimfóniáját Kobajasi Kenicsiró, Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenyét és Kodály Zoltán Galántai táncok című művét Kocsár Balázs dirigálta. Az eseménysorozat kiemelt célja, hogy az ifjú tehetségeknek nemzetközi lehetőséget adjon.

Örökségünk - Arany

Arany János műveinek nyelvezete sokszor kihívás elé állítja az iskolásokat, alakja mégis megkerülhetetlen a magyar irodalomban. Évtizedek óta része a kánonnak, az átlagember azonban – a szakemberek szerint – az utcanevekből ismeri őt. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökségünk – Arany című rendezvényén – melyet az Arany-emlékév kapcsán tartottak – minderről szó esett október 3-án a Petőfi Irodalmi múzeumban.

Találkozás a nemzetközi sztárokkal

Négy kimagasló művészt nyert meg a Filharmónia Magyarország budapesti hangversenysorozatának. A Filharmónia Unikum bérlete – nevéhez híven – a magyar zenei élet állócsillagait hozza közelebb a közönséghez idei évadában is. Baráti Kristóf, Várdai István, Boldoczki Gábor és Kelemen Barnabás várja a nagyérdeműt egy meghitt szalonmuzsikára.

Párhuzamos avantgárd

A Pécsi Műhely a magyarországi konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv megalapozásán munkálkodott az 1970-es években. A Zsolnay Negyed m21 Galériában szeptember 29-én megnyílt Párhuzamos avantgárd – A Pécsi Műhely 1968–1980 című kiállítás a kivételes művészcsoport tevékenységét mutatja be, jelentős korabeli művek és archív anyagok segítségével.

Sátorfeszt a Madách téren

A Bálint Ház különleges, részvételre hívó nagyvárosi sátoros fesztivállal indítja idei évadát, amely a zsidó közösség ősi hagyományát, a szukotot idézi. A négynapos programsorozat keretében szukoti városfelfedező barangolások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, workshopok, gyerekprogramok, különleges szukoti stand-up és slam poetry produkciók is várják az érdeklődőket.