hírek
Kilencven hangverseny az új évadban
Tillai Aurél Kossuth-díjas zeneszerző Reformáció kantátájának ősbemutatójával és Anton Bruckner negyedik szimfóniájával, Bogányi Tibor vezényletével kezdi meg az új évadot szeptember 7-én a pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ), amely 90 nagyzenekari hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2017/2018-es szezonban.
Megelevenedik a történelem
Hatalmas díszletek között, lenyűgöző kosztümökkel és helyszíneken készít látványos sorozatot a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az első szerb királyi családról, a Nemanjicsokról. A sorozatban Mess Attila vajdasági magyar színész alakítja II. András magyar királyt. Vele beszélgettünk: a szerepéről, a forgatás kulisszatitkairól, valamint arról, miért fontos megőrizni a történelmet.
Móricz Zsigmond köztünk él
„Mikor felidézzük a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját és az ő pályafutását, úgy érezzük, mintha most is itt lenne közöttünk” – fogalmazta meg Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szeptember 5-én, a hetvenöt éve elhunyt Móricz Zsigmond sírjánál a Fiumei Úti Sírkertben. Az író pedig bizonyára egyetértett, letekintett az egybegyűltekre és köszönetet mondott az emlékező szavakért.
A könnyeket nem lehet hazudni
Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha a zenéddel eléred, hogy együtt vagy a közönséggel. Együtt halljátok és élitek át a csendet, és közben az arcokon legördül egy könnycsepp. A könnyeket ugyanis nem lehet hazudni – erről beszélgettünk Szirtes Edina Mókus hegedűművész-zeneszerzővel, aki idén fellép a Kerekdomb Fesztiválon szeptember 9-én. A műsorról és a csend jelentőségéről mesélt nekünk.
Díj a legjobbaknak
Itt van az ősz, itt van újra – szól Petőfi Sándor verse. Az új évszakkal pedig eljött az a nap is, amikor átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait. A szabadtéri nyári színház deszkáira hat vidéki társulat hozta el előadását, melyek közül a közönségnek a szombathelyi teátrum A falu rossza című darabja tetszett leginkább, a legjobb előadás pedig a zsűri véleménye szerint az Amadeus lett a szabadkai társulattól.