hírek

Az újjászületés évada

Az újjászületés évadát hirdette meg a 2017/2018-as idényre a Pécsi Balett, amely január 1-jén önállósult a Pécsi Nemzeti Színháztól (PNSZ). Vincze Balázs, az 1960-ban alapított tánctársulat májusban Seregi-díjjal kitüntetett igazgatója a június 7-ei évadbejelentő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy „végre azt csinálhatják, ami a dolguk”.

El fogsz tűnni

El fogsz tűnni – ez a címe kolléganőnk második, a Könyvhétre megjelenő kötetének, melyben a felnőttekhez is szól, ugyanakkor pontosan mutatja be a gyerekek belső, olykor sötét világát. Wéber Anikó Az osztály vesztesével már bizonyította, milyen erővel képes megragadni az olvasók figyelmét, most pedig folytatja útját az irodalom világában. Vele beszélgettünk, többek között arról is, mi inspirálja alkotásra.

Mundruczó filmje tükröt tart nekünk

Több mint 40 országban fogják forgalmazni a Jupiter holdja című filmet, Mundruczó Kornél Cannes-ban debütáló mozija június 8-tól látható itthon. A film, melynek hátterét a menekültválság adja, a hitről, a megváltásról szól egy különös barátság történetén keresztül. Az egyik főhős a hitevesztett orvos, akinek élete tökéletes ellentétje eszméinek, melyeket követni próbál. A rendezővel beszélgettünk.

Több száz film a fesztiválon

Huszonhét országból több mint négyszáz filmet vetítenek június 21. és 25. között a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek idei díszvendége Ausztrália lesz. A KAFF programjához kapcsolódva idén ötödik alkalommal rendezik meg a nem professzionális animációsfilm-készítők versenyét, a SZAFT-ot, melyre három kategóriában lehet jelentkezni.

Ezeket ne hagyd ki a könyvhéten!

Melyek a világ leggonoszabb meséi? Van-e történelmi igazság? Hogyan kezdődött a magyar dalszövegírás? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik ellátogatnak a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapokra. Milyen programokra érdemes elmennünk? Mi ajánlunk néhány izgalmas eseményt irodalom-, történelem- és zenerajongóknak, valamint a gyerekeknek is.

Figyeld a zenét!

Olykor, ha filmet nézünk, észre sem vesszük a zenét, annyira belesimul a történetbe, olykor pedig akaratlanul is arra kapjuk fel a fejünket, milyen fantasztikusan cseng Haydn G-dúr vonósnégyesének első tétele. Van, hogy a film uralja a zenét és van, hogy fordítva. De miért is van szükség zenére egy filmben? Mi az a filmzene? És ha már itt tartunk: mit tudunk a zenés filmről? (Részben) Ajánló (is) következik!