hírek
Újabb kastély látogatható
Befejeződött Kállay Miklós (1887–1967) egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló Wolkenstein-kastélynak a rekonstrukciója Kállósemjénben. A csaknem 1,2 milliárd forintba kerülő beruházást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át április 18-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközségben.
Utópisztikus színház és könyv
Az Avignoni Fesztiválon bemutatott, Nevek erdejében című előadást láthatja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 18-án a Nemzeti Színházban, április 22-én pedig filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón ismerhetik meg az érdeklődők a Németh Antal színháza – Életút és pályakép történelmi keretben című könyvet.
A hétköznapok paradoxonjai
Hazahaladás címmel nyílik április 18-án Eperjesi Ágnes kiállítása, amelyet Krusovszky Dénes költő, kritikus nyit meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A művész a hétköznapok tárgyaiból és a mindennapok megfigyeléseiből építkezve hoz létre paradoxonokra épülő, sokszor társadalmi, politikai tartalmú üzenetekkel bíró műveket, melyek belső és külső, eszmei és erkölcsi, morális és etikai vívódásoknak egyaránt megtestesítői.
A kőkortól a honfoglalásig
A Kárpát-medence ősi kincsei című könyvet mutatják be április 23-án a Millenáris Márai Sándor-termében. A művészeti album a Kárpát-medence régészeti gyűjteményeiben fellelhető kincsek legjavát tárja elénk. Mintegy 800 ezer esztendő gazdag kulturális és művészeti örökségét mutatja be a ma emberének, és őrzi meg gyermekeink, unokáink számára.
Kirobbanó latin ritmusok a Müpában
A latin jazz úttörőjeként a Volcán tagjai – Gonzalo Rubalcaba, Horacio ’El Negro’ Hernandez és Armando Gola – több mint 150 albumon működtek közre, és nem kisebb nevekkel zenéltek együtt, mint Al Di Meola, Dizzy Gillespie vagy éppen Paul Simon. Hozzánk április 26-án trióként jönnek, hogy akárcsak egy igazi vulkán, kitörő erővel szórakoztassák a Művészetek Palotája közönségét.