hírek
A mozi, ha szabad
Volt egy irányzat a filmtörténetben, melynek nevét úgy fordítjuk: szabad mozi. Ezen irányzat képviselői filmjeikben a társadalom ellentmondásait ábrázolták, kritikusan, keményen. A szabad mozi, vagyis a free cinema alkotói nem finomkodtak: megmutatták a társadalom peremén élők sorsát, akárcsak a dühös fiatalokat. Filmek térből és időből cikksorozatunk legújabb részében a free cinemával foglalkozunk!
Az üzenet: bármi lehetséges
„Ez egyszeri és vissza nem térő alkalom, hiszen 25 évről beszélhetünk mind magam és kiállítótársaim, mind az NKA esetében” – mondta Kalán Viktória a Kultúra.hu-nak adott interjújában. A fiatal alkotóművész, aki egyidős a Nemzeti Kulturális Alappal, az alapítvány születésnapján, a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozat keretében állít ki szeptember 24-én az NKA hajón.
Gondolatébresztő művek a hajón
Budapesti városnézéssel egybekötött kiállítás nyílik a 25. életévüket betöltő művészek alkotásaiból szeptember 24-én. A kiállító művészek között van Gerber Márton László grafikus is, aki a tárlatról szólva elmondta: „örülök, hogy a tárlat megvalósulásának köszönhetően lehetőség nyílik korosztályombéli pályatársak megismerésére”.
Új tárlatokkal vár a Műcsarnok
Gaál József Vezeklések kora című kiállítása és a Morph szobrászcsoport – Kalmár János, Mata Attila és Szabó Tamás – közös tárlata látható szeptember 21-étől a Műcsarnokban. A három alkotó nem kapott külön szekciókat, munkáikat mindhárom teremben együtt mutatják be. Közös vonás ugyanis, hogy szobrászként is szorosan kapcsolódnak a festészethez.
Átadták a Színikritikusok díját
Az Újvidéki Színház kapta a legjobb előadás díját, Lázár Kati lett az életműdíjas, Alföldi Róbert két kategóriában is nyert és sikeresen szerepeltek a határon túli magyar teátrumok a Színházi Kritikusok Céhe szeptember 20-án este rendezett gáláján. A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi szezon legjobb teljesítményeit.
Beszélgessünk a színházról!
A közönség- és a szakmai sikerek után a Magyar Színházi Társaság a 2018/2019-es évadban folytatja a Jó kérdés elnevezésű ingyenes beszélgetéssorozatot, amelynek keretében a színházszakmai témákat nem csupán a szűk szakmát érintő szempontok mentén járják körbe. És hogy kik lesznek górcső alatt? Többek között Hernádi Juditot, Ónodi Esztert, Scherer Pétert, Törőcsik Franciskát és Novák Esztert kérdezi szeptember 22-től Veiszer Alinda.
Diák Oscart kapott az Ostrom
Idén 45. alkalommal osztják ki a Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában bejutott a díjazottak közé a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) mesterszakán diplomázó rendező, Kovács István legújabb alkotása, az Ostrom. Az alkotók szeptember 20-án sajtótájékoztatón meséltek örömükről.
Idén is World Press Photo-kiállítás!
Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo-pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás, ezúttal a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt. A kiállítás célja, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére.
Ismerd meg a legjobb drámaírókat!
A magyar dráma napját szeptember 21-én tartják, nem véletlenül. Az emléknap egy, a magyar drámában és irodalomban alapműnek számító mű ősbemutatójával esik egybe, és ezen a napon osztják ki a legjobb drámaírókat kitüntető Szép Ernő-jutalmat is. Honnan ered az emléknap? Mely magyar írók kapták már meg a díjat? Cikkünkből minden kiderül!