hold

A hét utolsó napján teljesen elfogy majd a hold

Teljes holdfogyatkozás lesz megfigyelhető szeptember 7-én, vasárnap. A különleges égi jelenség nyolcvankét percig fog tartani, és ha a fogyatkozás elég világos lesz, szabad szemmel is látható lesz majd a sejtelmes, sötét, vöröses-barnás holdkorong.

Már hajnalban érdemes kémlelni az eget augusztus 20-án

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban – tájékoztatott augusztus 18-án a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A ritka jelenség megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, szabad szemmel is tökéletesen látható lesz.

A Dűne univerzumát is megmutatják a pécsi Csillagászati Héten

Idén is Csillagászati Hetet szerveznek a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben március 24. és 30. között. Az eseménysorozaton szakemberek beszélnek a modern űrkutatás eredményeiről, a nagyhatalmak harcáról a Holdért, és interaktív Mars-küldetésre is lehetőség nyílik.

Már a Hold sincs biztonságban

A Hold is felkerült a világ kulturális örökségeinek védelmével foglalkozó World Monuments Fund listájára, mert a New York-i székhelyű nemzetközi nonprofit szervezet szerint az űrkutatás és az űrturizmus előttünk álló korszakában az Apollo-küldetések leszállóhelyeihez hasonló kulturális helyszínek is veszélybe kerülhetnek.

Holdutazásra indult Mikael Genberg világjáró modellháza

Január 15-én indult útnak Floridából, a NASA Kennedy Űrállomásáról a SpaceX Falcon 9 rakétával felbocsátott Blue Ghost holdra szálló egység, valamint egy japán holdra szálló egység, amelynek fedélzetén eljuthat a holdra Mikael Genberg svéd művész alkotása, a vörösre festett holdházmodell.

Geológiai rejtély megoldását segítheti az ELTE új Hold-térképe

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Cseh Tudományos Akadémia tudósai elkészítették a Hold legtitokzatosabb felszíni formációi – a szabálytalan mare-foltok – eddigi legrészletesebb térképét. Munkájuk nyomán nemcsak a mare-foltok eredete tisztázódhat, de újabb információkhoz juthatunk a Hold fejlődésének történetéről is, sőt, az új térkép akár egy jövőbeli holdi leszállóhely kiválasztásában is segíthet.

Ha Armstrongéknak nem megy, Scarlett Johansson elvisz a holdra

Az Apollo–11 kilövése előtt játszódó és a holdra szállást övező összeesküvés-elméletekből is merítő Vigyél a holdra igazi old school romantikus vígjáték.

Példátlan pontossággal szállt le a japán szonda a Holdon

A kijelölt célhelytől nagyjából 55 méterre szállt le a Hold felszínén a SLIM japán szonda, ami az űrbéli távolságokat tekintve a művelet páratlan pontosságú kivitelezését jelenti – közölte a japán űrhivatal (JAXA).