Horváth Sándor
Február 16-án történt
„Véleményem szerint a keresztény orvosnak valamivel könnyebb dolga van, mint a nem keresztény orvosnak: ha valaki komolyan hisz a vallásban, az számára nagyobb munkabírást, odaadást és önfeláldozást tesz lehetővé. A keresztény orvos könnyebben érti meg és éli meg a szenvedést, így jobban tud regenerálódni, mert – ahogy Teréz anya mondta – látja a szenvedő Krisztust a betegben, és ez erőt ad” – fogalmazta a ma hetvenedik születésnapját ünneplő Semmelweis-díjas orvos, nemzetközi hírű idegsebész, Csókay András.
Tiltott, tűrt, támogatott kultúrák
Nem egyformán élték meg a Vasfüggöny mögötti népek a szocialista évtizedeket, és nem csak közgyűjteményekben maradt nyoma ennek a korszaknak. Egy hamarosan véget érő 3 éves nemzetközi kutatás foglalkozott a közelmúlt gyakran láthatatlanul maradt emlékeinek feltárásával. Horváth Sándorral, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársával, a kutatóprogram szakmai vezetőjével beszélgettünk.