Johannes Gutenberg
Február 3-án történt
1996. február 3-án hunyt el Vámos László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, aki többek között a Nemzeti Színház, a Madách Színház és az Operettszínház főrendezője, illetve művészeti vezetője volt. „Megteremtette a magyar drámának azt a színvonalát, amely mércéül kell szolgáljon minden darab színrevitelénél Magyarországon” – mondta róla Bessenyei Ferenc színművész, míg Psota Irén színésznő megalapította emlékére a Vámos László-díjat, amellyel fiatal rendezőket és színészeket jutalmaznak a színházi világnap alkalmából.
Február 3-án történt
1997-ben ezen a napon hunyt el Bohumil Hrabal cseh író, a kelet-közép-európai groteszk nagymestere, a Sörgyári capriccio, az Őfelsége pincére voltam és a Szigorúan ellenőrzött vonatok szerzője. Hősei, „az önvilágámítók” sokat beszélő, látszólag lehetetlen figurák, ám különös képzelőerejük a gyakran visszataszító valóságot varázslatos szépségű művészi alkotássá formálja át.
Könyvnyomtatás 550 – Európa első nyomtatott könyvei
Arra vállalkoztunk, hogy áttekintjük, Európa-szerte hol és mikor jelentek meg az első nyomtatott könyvek. Amit találtunk, kalandregény a javából, amely folyvást változó hősökkel ugyan, de mindvégig ugyanarról szól: a kultúraközvetítés gesztusairól.