Katy Perry

Október 25-én történt

2024. október 25-én hunyt el Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balett- és színházigazgató, balettpedagógus, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Dózsa Imre igazi hercegi alkat volt, aki a klasszikus repertoár mellett a kortárs koreográfiákban is jeleskedett. Maradandó alakításai között említhető Desiré a Csipkerózsikából, Siegfried A hattyúk tavából, Diótörő herceg, valamint A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Spartacus címszerepe, míg Fodor Antal A próba című rockbalettjében Jézus szerepében lépett színpadra.

Október 25-én történt

„A közönség kiszámíthatatlan; mindenütt más, mindig változó ízlésű. Az énekes csak egyet tehet: azt, hogy teljes erőbedobással dolgozik minden felvételen, minden koncerten. Így ha nem is jön be néha egy-egy dal, amiben bíztunk, mégis megnyugvást ad az a tudat, hogy mi mindent megtettünk, amire a tehetségünkből és erőnkből futotta” – fogalmazta a ma nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas énekesnő, Kovács Kati.

Katy Perryt kilövik az űrbe

A legénység tagjai kizárólag nők.

Katy Perry és a Guns N' Roses is koncertet ad Budapesten

A világ egyik legsikeresebb rockzenekara jövőre a Puskás Arénában ad koncertet július 15-én. Katy Perry, napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja pedig október 27-én lép fel az MVM Dome-ban.

Katy Perryt környezetkárosítással vádolják

A spanyol Baleár-szigetek kormánya bejelentette, hogy kivizsgálja, miként készülhetett el az amerikai énekesnő videóklipje egy védett szigeten a szükséges engedélyek hiányában.