kiállítás
Exkluzív tárlatvezetést tart Tarján Zsófi a budapesti Banksy-kiállításon
A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja a látogatókat az alkotó életművében.
Zsidó kiválóságokat mutat be a Széchenyi István Egyetem állandó kiállítása
Magyarország második Zsidó Kiválóságok Kiállítását hozta létre a Széchenyi István Egyetem a fenntartó alapítvány partnerségével az egyetemi hangversenyteremként működő egykori győri zsinagógában. A tárlaton Albert Einsteintől Mark Spitzen át Radnóti Miklósig több mint 400 zsidó származású tudós, művész és sportoló életútját ismerhetik meg a látogatók.
Barbie-kiállítást rendeznek Angliában
Július elején egy olyan kiállítás nyílt meg Londonban, amely a világ egyik legnépszerűbb játékának, Barbie-nak a designfejlődését mutatja be 1959-től napjainkig. A legendás baba, amely nemrégiben óriási filmsikert is elért, idén már 65 éves.
Százéves fotók az eltűnt lámakolostorok titkos életéről
A magyar Kelet-kutatás talán legbefolyásosabb 20. századi alakja, Ligeti Lajos nyelvész, orientalista munkásságának állít emléket az Utazás a kamera körül: Ligeti Lajos belső-mongóliai kutatóútjának mindennapjai, 1929–1930 című kiállítás az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban.
Három művészeti terület végzősei mutatkoznak be a METU júliusi diplomakiállításain
Három budapesti helyszínen három művészeti terület frissdiplomásai mutatkoznak be alkotásaikkal a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) diplomakiállításain 2024 júliusában.
Működhet a street art egy múzeum falai között?
A pécsi m21 Galéria Street Up című nemzetközi kiállítása több hagyományos művészeti bemutatónál, hiszen párbeszédet nyit a graffiti és a magasművészet, a funkció és az esztétikum, az alkotás és a rongálás közötti viszonyokról.
Ez a múzeum a macskákat is beengedi az egyiptomi kiállításra
Tíz estén át lehetővé teszi a Sanghaj Múzeum, hogy a látogatók házimacskáikat is magukkal vigyék az ókori egyiptomi műkincseket bemutató kiállítására.
A trombitás fényképet fúj
Till Brönner lankadatlan utazó, a jazztörténet egyik legsikeresebb alkotója. A Ludwig Múzeum kiállításán azonban a másik arcát látjuk: a fotóst, aki szuggesztív portrékat készít, ugyanakkor művei az európai identitást, a kultúra maradványait, az embereket összekötő kapcsokat kutatják.
Júliusi látnivalók a Magyar menyasszony kiállításon
Még szűk két hónapig látható a Magyar menyasszony kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A nagy sikerű tárlaton ebben a hónapban napjaink tervezőinek menyasszonyi ruháit is bemutatják.
Kórházból megamúzeum lesz Nápolyban
Egy nápolyi kórházat és szegényházat alakítanak át, a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum új épülete lesz majd.
Négy mártír festőművész Pécsről
A holokauszt 80. évfordulója alkalmából az Auschwitzban mártírhalált halt négy pécsi festőművész, Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit műveiből július 5-én nyílt kiállítás a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában.
Fantáziakert rejtőzött a füredi Esterházy-kastélyban
A nemrég átadott balatonfüredi Esterházy-kastély állandó kiállítása a reformkor ragyogó társasági életének megidézése mellett mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ történetét.
Best of Diploma kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Immár hagyományosnak számító, a legjobb diplomamunkákat bemutató kiállítással zárja a tanévet a Magyar Képzőművészeti Egyetem. A végzős hallgatók munkáit július 11. és augusztus 31. között tekinthetik meg az érdeklődők az MKE Andrássy úti és epreskerti épületében.
Síró angyal, ördög meg az új európai ember
A MűvészetMalom Veszélyes csillagzat alatt című grandiózus kiállítása az Európai Iskola művészcsoport szellemiségét és történetét mutatja be.
Sean Scully kifordít, beékel, majd egységet teremt a sokféleségből
A Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállítása Sean Scully monumentális triptichonjára fókuszál. Mitől lesz ez izgalmas?
Magyar minimalista-konstruktivista géniusz a Molnár Ani Galériában
Imre Kocsis (1937–1991) magyar származású, Németországba emigrált és világszerte ismert grafikus és installációs művész, a nemzetközi minimalista-konstruktivista művészet egyik kulcsszereplője. Első hazai önálló tárlata július 6-ig látható a budapesti Molnár Ani Galériában, ahol hosszas előkészületek után, Németországból érkező kereskedelmi célzatú műtárgyanyaggal találkozhat a közönség és mélyülhet el a művész életművében.