AWB2023_Kepező Galéria_05_foto_ Sárközy Mariann (2).JPG

Kortárs képzőművészeti programsorozattal indul a december

A tavalyi siker után 2024-ben advent első hétvégéjén ismét megrendezésre kerül az Art Weekend Budapest, az év utolsó nagyszabású kortárs művészeti programsorozata.

Az eseményre nemcsak a képzőművészet szerelmeseit várják, hanem mindenkit: családokat, baráti társaságokat, sőt vállalati közösségeket is, akik szeretnének az év végén egy emlékezetes, értéket adó, közös élményt. A november 29-e és december 1. közötti programsorozathoz már most 20 galéria és kiállítótér jelezte csatlakozását.

Advent első hétvégéjén az Art Weekend Budapesthez (AWB) csatlakozó fővárosi kortárs galériák, alternatív kiállítóterek megnyitják kapuikat, és várják a művészet iránt nyitott közönséget.

Az AWB központi témája idén a mozgás, a mozdulatok szerepe, kifejezőképessége és ereje lesz.

Teret kap a műalkotások készítésének folyamata és dinamikus mozgása, továbbá a nagyobb léptékű mozgás, az utazás és vándorlás, illetve a művészeti mobilitás kérdésköre is.

„Az AWB tematikája ismét a hétköznapi életünkből merít, hiszen körülöttünk minden mozgásban van, változik. A képzőművészet tolmácsolása segít a világ és az emberi reakciók megértésében, mert hatással lesz ránk, amikor egy-egy műalkotásban viszontlátjuk mozdulatainkat, érintéseinket, és azt, amit üzenünk, ahogy kommunikálunk ezekkel” – mondta el Őry Eszter, az eseményt szervező ArtNESZ Képzőművészeti Ügynökség szakmai vezetője.

Péntektől vasárnapig naponta több művészeti séta indul, és az egyenként másfél-két órás túra alatt több egymáshoz közeli galéria meglátogatására nyílik lehetőség,

valamint számos izgalmas kísérőprogram is lesz: Mozgókép-est, panelbeszélgetés, és – nem csak fiataloknak szóló – edukációs program.

Az AWB esemény tervezett programjáról folyamatosan frissülő információért látogasson el ide. 

Ez is érdekelheti

Megérkeztünk a mennybe? DrMáriás szerint lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem

Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás november 3-án a CEU Nyitott galériájában, a képzőművész hatvanadik születésnapján.

Cservenka Edit: Ha a kép rögtön mindent elmond, könnyű továbblépni róla

Élénk színek, plasztikusan megfestett testtöredékek, egymásba forduló formák: Cservenka Edit képein az érzékiséghez rendre valamiféle sejtelmesség társul. A figurák környezetükbe olvadnak, a testrészek kapcsolatai nehezen kibogozhatók, a látvány az absztrakció és a felismerhetőség között mozog. Festészetének egyik alapvető kérdése, hogyan alakul az identitásunk mások között, és mennyit őrzünk meg magunkból az alkalmazkodás során. A Székesfehérváron élő alkotóval a kerámiától a festészetig vezető útról, az erotikus témák felvállalásáról és az anyasággal átalakuló munkáról beszélgettünk.

Mit adhat egy doktori iskola egy művésznek az időn és a fokozaton túl?

Hogyan lehet megfogalmazni, megosztani és értékelni a műteremben megszerzett tudást? A HAB SZÍNphonia – A Pécsi Iskola című kiállításához kapcsolódó október 29-i kerekasztal-beszélgetésen a művészképzés alapvető dilemmái kerültek szóba.

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.