Kiss Ottó

A hitről, a transzcendensről is akartam beszélni – Kiss Ottó Ég Bolt című kötetének bemutatóján jártunk

Újra kinyílt egy Mesebolt, de ez már egy másik képzeletbeli utcában van, ugyanis Gazdag Erzsi versével ellenétben ezúttal nem törpékkel és hegedülő vízilányokkal találkozhatunk, hanem egy hétköznapi családdal, és tagjai minden örömével, gondjával. Ez a bolt egészen közel van a Mesebolthoz, Ég Boltnak hívják, Kiss Ottóval járhattuk be. A kötetet október 13-án mutatták be a Margó könyvfesztiválon.

„A tematika adott volt: vidéken élők történetei a gyerekektől az idősekig” – Kiss Ottó költővel beszélgettünk

Nemrég jelent meg a József Attila-díjas Kiss Ottó A kék oroszlán bezár című, válogatott novellákat is tartalmazó kötete. A számos rangos díjjal kitüntetett gyerekkönyv mellett Kiss Ottó felnőtteknek is ír, novellái a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotásai. Ezúttal az elbeszélésekről beszélgetünk vele, azaz újra kinyitottuk a Kék Oroszlánt.