koncertturné

A világ legjobb zenekarai között a Concerto Budapest

Harmadik nagy-britanniai és írországi turnéjára kérte fel a Concerto Budapest zenekart a legjelentősebb művészeket és zenekarokat képviselő IMG Artists.

A Radiohead ősszel lecsap Európára

A több nagyvárosban felbukkant titokzatos szórólapok után a Radiohead hivatalosan is megerősítette, hogy ősszel ismét Európában koncerteznek. Összesen 20 alkalommal lépnek majd színpadra Madridban, Bolognában, Londonban, Koppenhágában és Berlinben.

A Budapesti Fesztiválzenekar brit diadalmenete

Fischer Iván és együttese augusztus 6-án a londoni Royal Albert Hall színpadán, a BBC Proms közönsége előtt, majd két nappal később az Edinburgh International Festival fő helyszínén, az Usher Hallban lépett fel és aratott nagy sikert.

Hobo is népszavazást indít

Több mint harminc magyarországi és határon túli helyszínt érint a Hobo 80 elnevezésű turné, melynek során a magyar blues ikonikus alakja életének kilencedik évtizedébe lépve december végéig szállítja házhoz legendás vagy épp most legendássá váló dalait.

Rockos turnét indít a musicalszínházzá alakult Erkel

Hello Erkel! – dobbanaszív koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow-t Debrecenben, Tokajban és Siófokon is előadják, a főszerepekben Feke Pállal, Ember Márkkal, Veréb Tamással, Peller Annával, Vágó Bernadett-tel, Vágó Zsuzsival és Kovács Gyopárral.

Taylor Swift 5 millió dollárral segíti a Helene és Milton hurrikánok áldozatait

Az elmúlt időszakban két hatalmas hurrikán is végigsöpört az Egyesült Államok délkeleti partvidékén, emberéleteket követelve és hatalmas károkat okozva. Taylor Swift amerikai énekesnő most 5 millió dollárt adományozott a természeti csapás áldozatainak megsegítésére.

Öt év után ismét Kínában turnézik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Legutóbb 2019-ben járt az országban a zenekar, akkor hét nagyvárosban léptek fel, ezúttal négy várost érint a tíznapos turné. A zenekart ismét Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere dirigálja – írja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó- és Marketingirodájának közleménye.

A hatalmas érdeklődés miatt újabb két koncertet jelentett be az Oasis

Az Oasis újraegyesülési koncertjei rég látott jegyvásárlási lázat robbantottak ki az érdeklődők körében. A zenekar úgy döntött, hogy két további koncerttel bővíti a turnét, amelyeket jövő szeptemberben a londoni Wembley Stadionban tartanak meg.

Óriási példányszámban kelnek el az Oasis lemezei

Az Oasis-zenék eladásai megugrottak, mióta a zenekar bejelentette, hogy újra összeállnak és jövő nyáron turnéra indulnak. A vinyl- és CD-eladásaik több mint 500 százalékkal nőttek az elmúlt héten a HMV brit zenei üzletláncnál.

A Főnök hivatalosan is milliárdos lett

A Forbes számításai szerint az amerikai rocklegenda, Bruce Springsteen 1,1 milliárd dollárt ér.

Európában turnézik Bob Dylan, a koncerteken nincs mobil

A 83 éves zenészlegenda októbertől 27 koncertet ad Európa-szerte. Az előadó a mobiltelefonok kitiltásával azt akarja elkerülni, hogy a közönség engedély nélküli felvételeket készítsen.

Kínában turnézik a Magyar Rádió Gyermekkórusa

A 17. Kínai Nemzetközi Kórusfesztiválon, Pekingben lép fel a Magyar Rádió Gyermekkórusa júliusban.

Háromhetes turnén járt Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén újra a felkelő nap országának nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobajasi Kenicsiró vezényletével.

Újra turnéra indul a Nemzeti Ifjúsági Kórus

Újra turnéra indul a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amely július 23-tól 29-ig ingyenes koncerteket ad: Tihanyban, Debrecenben, Békéscsabán, Kecskeméten és Budapesten mutatja be új műsorát.

Bogányi Gergely koncertturnéra indul

Bogányi Gergely zongoraművész 20 koncerten 20 különböző műsort ad elő szerte a Kárpát-medencében.