Krasznai Réka
Vagyonán túl a szegény magyar festőket is özvegyére hagyta Munkácsy
Munkácsy Mihály fénykorában Európa egyik leghíresebb művésze volt, akinek palotájába éppúgy bejáratosak voltak holmi uralkodók, milliomosok és világszerte feldícsért zsenik, mint a lyukas zsebű, ismeretlen magyar művészek. Utóbbiakon önzetlen pártfogással, ha kellett, pénzzel és saját rendkívüli hírnevét felhasználva is segített.
Egy kultikus festő: Munkácsy
Több mint száz műalkotással, valamint archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítségével tárja a látogatók elé a festőóriás életét, sikereit és életművét a Szépművészeti Múzeumban november 27-től látogatható Munkácsy – Egy világsiker története című időszaki kiállítás.
Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása
Munkácsy Mihály életműve a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás keddi megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban.