Kulturális és Innovációs Minisztérium

Miért harangoznak Kőszegen mindennap tizenegykor?

Kőszeg zegzugos utcáival, tereivel, belső udvaraival, látnivalóival, a Kőszegi-hegység kirándulóhelyeivel az ország egyik leghangulatosabb kisvárosa.

Magyar díszvendégséggel kezdődött meg Zágrábban az Interliber Nemzetközi Könyvvásár

November 12-én megkezdődött a zágrábi 46. Interliber Könyvvásár, melynek az idei évben Magyarország a díszvendége. A hatnapos rendezvényen számos magyar vonatkozású program várja az érdeklődőket: könyvbemutatók, szakmai beszélgetések, koncertek és gyermekprogramok, valamint magyar stand is helyet kap az irodalomszakmai találkozón. Az eseményt Nádas Péter nyitotta meg.

Tudományos Expót tartanak Budapesten a jövő kutatóinak

Tudományos Expo lesz Budapesten azzal a céllal, hogy a fiatalok elköteleződjenek a természettudományok iránt. A rendezvényen bemutatjuk, miként biztosíthat ez számukra karriert és tudást, ezzel erősítve a magyar nemzetet és a gazdaságot – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón.

Aki olvas, abból kreatívabb, boldogabb ember lesz

November 15-ig lehet jelentkezni a Könyvtári kihívásra, amelynek egyik célja az, hogy Magyarország az Európai Unió öt legolvasottabb nemzetének egyike legyen.

Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli

Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli, a Magyar Tudományos Akadémia és annak Könyvtára alapításának 200 éves évfordulója alkalmából. A Magyar Tudomány Éve országszerte számos tudomány-népszerűsítő rendezvényt és élményalapú programot kínál majd.

Etnobőröndbe pakolták a magyar kultúrát

A Néprajzi Múzeum új fejlesztése, az Etnobőrönd, különleges játékokkal és digitális tartalmakkal támogatja a Liszt Intézeteket világszerte.