Lakatos György

Egész nap Händel szól a Müpa zenei maratonján

A 340 éve született komponista, Georg Friedrich Händel művei hallhatók a Müpa zenei maratonján 2025. február 2-án. Az egész napos koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg a barokk mester dallamai, valamint kiállítás és koncertfilmvetítések is szerepelnek a programban.

Huszonhat kortárs zeneszerző műve hallható az óbudai Mini-Fesztiválon

Szeptember 27-én, pénteken indul a hazai kortárs zenei élet legjelentősebb, háromnapos eseménysorozata az Óbudai Társaskörben. Idén huszonhat szerző mutatja be művét rangos előadók közreműködésével.

A Kék madár egy hétvégére az emberi szívek kalitkájába költözött

Egy kalocsai jótékonysági fesztiválon jártunk, amelynek programját a legnívósabb fesztiválok is megirigyelhetik.

Hogy ez szerelem, hivatás, őrület vagy hobbi, azt nehéz lenne megmondani

Lakatos György fagottművészt a lehetetlennek tűnő kihívások éltetik. Magával ragadó, derűs személyiség, a koncertjein előadott ismeretterjesztő szövegek stand upnak is beillenének, a helyes zenei válaszokért pedig olykor cukorka is jár. Huszonévesen egy autóbaleset miatt úgy rakták össze, akár egy legót, darabokból. Ez adta az indíttatást az immár 32 éve működő Kék Madár Fesztivál létrehozásához, amelynek kiemelkedő színvonalú művészeti programjaival már csaknem 110 millió forintot gyűjtöttek össze a beteg gyerekeknek. Időutazásról, csillagokról és a csillogó szemű közönségről is beszélgettünk.