Lengyel Menyhért

Október 23-án történt

„Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat” – fogalmazta a világhírű francia író és filozófus, Albert Camus, aki nyíltan kiállt az 1956. október 23-án kezdődő magyar forradalom és szabadságharc, a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni küzdelmünk mellett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére október 23-a Magyarország nemzeti ünnepe.

Január 12-én történt

1948. január 12-én született – és 2023-ban hunyt el – Török Ádám Máté Péter-díjas fuvolista, énekes és dalszövegíró, akit elsősorban a Mini együttes frontembereként ismerünk, de a Mini RC., a Mini Akusztik Trió, a Török–Tátrai Tandem és a R. A. B. B. zenekarokban is játszott, továbbá szólólemezeket is készített. Elmaradhatatlan fuvolájával egyike volt azoknak a zenészeknek, akik a rockot nemcsak a színpadon éltették, de gondolkodásukban, életformájukban is igyekeztek azonosulni vele.

Január 12-én történt

Ma van a magyar musical napja, amit 2012 óta ezen a napon ünneplünk annak emlékére, hogy 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, Hubay Miklós, Vas István és Ránki György Egy szerelem három éjszakája című művét.