Losonczi Ágnes
Augusztus 19-én történt
„Az életben mindig mindent megpróbáltam humorral elütni. Így túl lehet élni” – fogalmazta a ma 80. születésnapját ünneplő Oscar- és Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Rófusz Ferenc, aki A légy című alkotásával 1981-ben elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat. Az első magyar Oscar-díjas alkotás különlegessége a sajátos nézőpont és a háttér-animációs technika, ugyanis több mint 3600 rajzzal teremtették meg benne a légy szemszögéből látható világot. Rófusz későbbi fontos művei közé tartozik a Holtpont, a Gravitáció és Az utolsó vacsora.
Augusztus 19-én történt
„Mindenféle monoton munka megölné a lelkivilágomat. Ám soha sincs két egyforma koncertélmény, az ember percenként megújul. Úgy gondolom, az rossz, ha valakinek annyira rutinból megy a koncertezés, hogy gépiessé válik. Akkor sürgősen abba kell hagyni, mert ki fog égni. Engem az táplál, hogy örömet szerezhetek” – fogalmazta egy interjúban a ma hatvannyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő, előadóművész, Sebestyén Márta.
Elhunyt Losonczi Ágnes szociológus
Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el – tudatta a család az MTI-vel.