Louis de Funes
Január 27-én történt
Ma ünnepli negyvenhetedik születésnapját Hajduk Károly Jászai Mari-díjas színművész, aki a Bárka Színház stúdiósaként lépett először színpadra, később a Katona József Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Vígszínház és a Narratíva Kollektíva művésze volt, jelenleg az Örkény Színház társulatát erősíti. Számos filmszerep is fűződik a nevéhez, többek között A martfűi rém, a Fekete kefe, az Akik maradtak, a Mesterjátszma és A fekete múmia átka című mozikban láthattuk.
Július 31-én történt
1935-ben ezen a napon született Antal Imre. Zongoraművésznek készült, zeneakadémistaként tanította a nyolcéves Presser Gábort. Számos nemzetközi zongoraversenyt megnyert, karrierját azonban kettétörte egy gyógyíthatatlan ízületi betegség. A Magyar Televízióhoz került, a képernyő pedig országos ismertséget hozott neki. Megannyi vetélkedőt és tehetségkutatót vezetett. Legnézettebb műsora valószínűleg az 1980-ban indult Szeszélyes évszakok volt, de több filmszerepet is játszott. 2008. április 15-én hunyt el.