Ludwig Wittgenstein

Április 29-én történt

„Mindig azt mondják, hogy a színház válságban van. Én szeretek hinni abban, hogy ez nem így van, és főleg nem így lesz. A színház jó találmány. Az embereknek szükségük van arra, hogy egy valamit egyszerre éljenek át többekkel” – fogalmazta a ma hetvenegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Máté Gábor, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Katona József Színház előadásaiban, illetve a Szívzűr, az Elveszett Illúziók és a Mielőtt befejezi röptét a denevér című filmekben láthattunk.

Április 26-án történt

„Aki valódi elhivatottságot érez a művészi alkotáshoz, annak nyitott szemmel kell járnia a világban, átérezve a többi ember életének gondját-baját, felismerve a dolgok közötti összefüggéseket, keresve a megoldásokat, amelyek a haladást szolgálják” – fogalmazta a ma nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő rockzenész, zeneszerző, Szörényi Levente. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas művész többek között az Illés és a Fonográf együttes gitáros-énekes-dalszerzőjeként, illetve az István, a király zeneszerzőjeként írta be a nevét a rocktörténetbe.