Magyar Nemzeti Levéltár
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
Nemzeti emlékhellyé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár
A budai Várnegyed nemzeti emlékhely részévé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) épülete – jelentette be Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója október 15-én Budapesten, Az országos levéltár tornya című kamarakiállítás megnyitóján.
Anna-bállal és jazzdömpinggel folytatódik a Határtalan nyár
Három különleges fesztivál várja a Balatonon és az OIt folyó partján a zenei ínyenceket. A Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata július második felében nem mindennapi élményeket ígér a kultúra szerelmeseinek.
Digitalizálják az 1879-es szegedi árvízzel kapcsolatos dokumentumokat
Az 1879-es szegedi nagy árvíz százötvenedik évfordulójára digitalizálják és elérhetővé teszik a várost romba döntő természeti csapással kapcsolatos iratanyagot és térképeket. A projekt az érdeklődő szegedi polgároknak készül, történeti, néprajzi, szociológiai kutatások alapjául is szolgálhat, emellett fontos adatbázisa lesz a levéltár-szolgáltatásnak.
Átadták a Szekszárdi Tudásközpontot
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szekszárdon, a helyi könyvtárnak és levéltárnak helyet adó Szekszárdi Tudásközpont ünnepélyes átadásán.
Vérré váló hagyomány
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozatot december 28-án és 29-én Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban zárták le.
Online adatbázis készült az 1949 előtti civil egyesületekről
A polgári egyesületek a világégések és nemzettragédiák idején a közös értékek foggal-körömmel való átmentését segítették – hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára kedden Budapesten, a polgári kori egyesületek feltárására irányuló ötéves, országos kutatás eredményeit bemutató szakmai napon.