magyarhangya

Tíz mozijegyért cserébe kijuthatunk a cannes-i filmfesztiválra

Tavasszal a cannes-i filmfesztiválra utazhat az európai filmes kihívás, a European Film Challenge (EFC) hatodik magyarországi fordulójának nyertese.

Holnap kezdődik az európai filmkihívás

Október 15-én indul a második European Film Challenge; a verseny győztese az A-kategóriás, 2024-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra juthat el – közölte a kihívást koordináló Magyarhangya filmforgalmazó.

Filmritkaságok a CineKorda vetítéssorozatán

2023 őszétől a Cinema Niche, a magyarhangya és a Corvin Mozi összefogásának köszönhetően különleges, egyszer látható filmritkaságokat vetítenek Budapesten.

Tibeti lufi

November 12-én debütál a magyar mozikban a Lufi, az első olyan tibeti játékfilm, melyet kizárólag tibeti művészek gyúrtak össze és egyben a rendező, Pema Tseden bemutatkozása is a hazai közönség előtt. Két, premier előtti vetítésen is részt vehetünk.

Film lett a darabból

Marius von Mayenburg Mártír című drámájából egy neves orosz színházi rendező, Kirill Szerebrennyikov rendezett nagy hatású filmet, melyet a Magyarhangya jóvoltából január 12-étől a hazai közönség is megtekinthet. A Mártírok egy egyszerű fiatalról szól, akinek az életét örökre megváltoztatja a vallás – sajnos nem pozitív értelemben.

Mérges Buddha a mozikban

A magyarhangya közösségi filmforgalmazó következő filmje a MÉRGES BUDDHA (Der zornige Buddha/Angry Buddha) lesz. A német-osztrák koprodukcióban készült dokumentumfilmet idén októberben limitált forgalmazásban mutatják be néhány kiválasztott moziban, ám premier előtt szeptember 28-án már a Szemrevaló Fesztiválon is látható lesz.

Tavaszi filmklub a nagy kérdésekről

Egy érintetlen táj felfedezői, egy ismeretlen dada, aki dokumentálja a 20. századot, egy amazóniai sámán a tradíció és a globalizáció metszéspontján és az Osztrák-Magyar Monarchia császári örökségének bécsi múzeuma – egy sorozatban. Mindezt kínálja a Modern mesterek - Különleges látószögek címmel indított tavaszi filmklub, amelyet a Néprajzi Múzeum és a magyarhangya együttműködésében szerveznek.