Művészetek Völgye
Bëlga: Valamelyikünk ellő egy poént, mindenki felröhög, és onnantól nyugi van
Megjelent a Bëlga legújabb, Egyre gondolunk című nagylemeze. Bauxit- és Még5-interjú.
Füvek és főzetek a Művészetek Völgyében
A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július negyedik hetében többek között folkfesztiválra, felolvasószínházba és a Művészetek Völgyébe invitáljuk olvasóinkat.
El kellett jönnie egy mélypontnak, amikor azt éreztem, változtatnom kell
Július 22-én a Művészetek Völgye Petőfi Udvarában koncertezik a Galaxisok zenekar. Frontembere, Szabó Benedek négy évvel ezelőtt mondott nemet az alkoholra. Interjú.
Slow Village: Az ösztönösségnek háttérbe kellett szorulnia
A költészettel, slammel és iróniát tartalmazó rímekkel gazdagított rapzenét játszó csapat két tagja, Nash és ONE-AB a tízéves jubileumról és a készülő új lemezről mesélt nekünk.
Ezeket a koncerteket biztosan nem hagyjuk ki a Művészetek Völgyén
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend 1989 óta várja a nyári szabadságukat kulturális feltöltődésre áldozókat. Mint minden esztendőben, idén is bőven akad szemezgetnivaló a gazdag koncertkínálatból.
Irodalmi ínyencségek a Művészetek Völgyében
Már csak néhány nap, és kezdődik a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, melynek irodalmi programkínálatát a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ), az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár is gazdagítja: beszélgetésekkel, pódiumműsorokkal, kreatív írás workshoppal, zenés olvasósarokkal és különleges kirakókkal teszik teljesebbé a Petőfi Udvar programjait.
Platon Karataev: Még nem vagyunk nyakig a következő lemezben, de már térdig ér a víz
Az új, a korábbiaknál tágabb zenei spektrumot lefedő album kapcsán beszélgettünk a zenekarral, akik a Művészetek Völgyét is megnyitják.
Szentendrei Régi Művésztelep a Művészetek Völgyében
A jövőre százéves Szentendrei Régi Művésztelep immár negyedik alkalommal vesz részt a Művészetek Völgye összművészeti seregszemléjén. A művésztelepen jelenleg futó Kapcsolat című kiállítás az ott alkotó művészek munkáit mutatja be. A kiállítás két alkotója, Knyihár Amarilla és Horváth Lóczi Judit képeiről készült reprodukciók láthatók a Petőfi Udvarban. A nagy múltú művésztelep szervezésében alkotóművészeti workshopok is várják az érdeklődőket.
Múzeumok a Művészetek Völgyében
Hazánk legnagyobb összművészeti nyári fesztiválján, a július 18-án kezdődő Művészetek Völgyében a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) számos tagintézménye képviselteti magát, többek között kihelyezett kiállításokkal, előadásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és családi programokkal várva az érkezőket.
Hangfoglaló a Művészetek Völgyében
A Művészetek Völgye július 18-án kezdődő tíznapos összművészeti eseménysorozatának zenei kínálatát a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) által szervezett koncertek is színesítik a Petőfi Udvarában, ahol a legkülönbözőbb stílusokat képviselő előadók és zenekarok mellett az NKA Hangfoglaló Programjának idei támogatottjaival is találkozhatnak a fesztiválozók.
Péterfy Bori is mesél a Művészetek Völgyében
Az Egyszülős Központ idén is mesemondó sztárokkal, mint, Beck Zoltán, Péterfy Bori, Tarján Zsófi, Sena Dagadu, Varga Livius és Vitáris Iván, közös alkotással és játékokkal várja a családokat programjaira a Művészetek Völgyében.
Póka Egonra emlékeznek zenésztársai Kapolcson
Hazánk legnagyobb összművészeti nyári fesztiválja, a Művészetek Völgye zenei programjainak sorában különleges helyet foglalnak el a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) rendezvényei, melyek között workshopokat, beszélgetéseket, mester és tanítványa koncertet és családi beatboxszínházat is találhatnak az érdeklődők július 18. és 27. között.
Zsurzs Kati a Kovács ikrektől olvas fel Gyulán
Június 27-e és augusztus 17-e között idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezik meg a Gyulai Várszínház 62. évadát – tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-t.
Az Elefánt és a Quimby is fellép az idei Művészetek Völgyében
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas tíz napon át a magyar kulturális élet közepévé változik, ahol mindenki megtalálhatja a neki valót a programok között.
A Művészetek Völgyében tart születésnapi bulit Hobo és Geszti Péter
Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak.
A Franz Ferdinand az idei Művészetek Völgye vendége lesz
A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.