Nemzeti Filmintézet

Dokumentumfilm készülhet 1956-ról és az ország legidősebb mozigépészéről is

Csoma Sándor, Czencz József, Gál Anasztázia, Kázsmér Kálmán és Pintér András rendezésében készülő alkotások gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Dokumentumfilm mutatja be az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi eseményeit, és portréfilm készül az ország legidősebb mozigépészéről, Pintér Ambrus szerzetes tanárról.

Nézőrekorddal zárt a Budapesti Klasszikus Film Maraton

A mozgóképes időutazás mintegy száz vetítésén több mint 21 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.

New Yorkban és Torontóban is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet

Szeptember végén az Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatják a Baska magyarul beszél című dokumentumfilmet, az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál díjnyertes alkotását, amely Baska József festőművész gyermekkorát, a száműzetés traumáját meséli tovább, ugyanakkor annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából.

Ötven év után tért vissza Amerikából Hugó, a víziló

Majd fél évszázados bujdosás után szombaton este újra nagyvásznon láthatja a közönség a 110 éves magyar animáció egyik ikonikus alkotását, a magyar-amerikai koprodukcióban 1975-ben készült Hugó, a víziló című rajzfilmet a Budapesti Klasszikus Film Maratonon.

Elkezdődött a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Costa-Gavras Zenedoboz (Music Box) című alkotásának vetítésével megkezdődött a 7. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Szeptember végén kerül a mozikba a Kalákáról szóló film

Szeptember 26-tól vetítik országszerte a mozik a legendás Kaláka együttesről szóló, Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című egész estés dokumentumfilmet, Pigniczky Réka rendezését.

Hiénáké lesz az ősz a pesti éjszakákban

A héten elkezdődött és október végéig tart a diák-Oscar-jelölt Freund Ádám (Földiek) első egész estés filmje, a budapesti taxisok között játszódó Hiénák forgatása. A stáb felbukkan többek között a belvárosban, a Hősök terén, a Puskás Stadionban és a Duna-parton is.

Nem filmeztem dinókkal a spájzban

Pénteki kultúrrandi című sorozatunkban a 2017-es diák-Oscar-jelölt Freund Ádám film- és kliprendezőt kérdeztük.

Tízezer gyerek közül választotta ki új filmjének főszereplőjét Nemes Jeles László

Befejeződött az Oscar-, Golden Globe-, BAFTA-díjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László legújabb filmjének forgatása. Az Árva című alkotást a forgatókönyvet is jegyző Nemes Jeles László rendező családjának története ihlette, főszereplője a 12 éves Barabás Bojtorján.

A Semmelweis a hivatalos magyar Oscar-nevezés

A Koltai Lajos rendezésében, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével készült Semmelweis című filmet nevezi Magyarország a nemzetközi film kategóriában.

Az Oscar-díjas Costa-Gavras nyitja a Budapesti Klasszikus Film Maratont

A görög-francia rendezőlegenda, Costa-Gavras a főváros legnagyobb filmfesztiváljának díszvendégeként személyesen mutatja be a vészkorszak eseményeit felidéző Zenedoboz című Arany Medve díjas filmjét a megnyitón.