Omar Sharif
Július 10-én történt
„A népzenét nyilván értik mindenhol, ma már Bartók zenéjét is. Az, hogy improvizatív zenét játszom, de magyar elemekkel, fontos üzenet. A zenének táplálnia is kell lelkileg azt, aki hallgatja, gazdagítani, örömöt és elmélyülést szerezni. Amit én is csinálgatok, az nem más, mint az időben előttem járó generációkhoz hasonlóan reagálni a kihívásokra” – fogalmazta a ma hetvenegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas jazzszaxofonos, Dresch Mihály, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki.
Április 10-én történt
1962. április 10-én halt meg Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas magyar–amerikai filmrendező, aki a filmtörténet hajnalán még színészként az elsők között kezdett némafilmezéssel foglalkozni Dániában, majd a húszas évek elején Ausztriában és Németországban forgatott, végül 1926-ban az Egyesült Államokban telepedett le, ahol – Michael Curtiz néven – több mint száz filmet forgatott. Híresebb munkái A tolonc, a Szodoma és Gomorra, A holnap hősei és a Casablanca voltak, utóbbiért 1944-ben Oscar-díjat kapott a legjobb rendező kategóriában.
Július 10-én történt
„Semmi másról nincs szó, ha a kiegyensúlyozottságról beszélünk, hogy megpróbálom azt a pillanatot, amit élünk, a legintenzívebben megélni. És ha ez sikerül, akkor azt mondom, hogy az életnek minden pillanata, tehát a halál előtti utolsó másodperce is értelmes és értékes” – fogalmazta az 1949-ben ezen a napon született – és 2023-ban elhunyt – Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Április 10-én történt
2002-ben ezen a napon halt meg Hofi Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista, előadóművész, aki kőbányai gyári munkásból lett debreceni színész, majd esztrádok és haknik sorozata után, 1968 szilveszterén, egy táncdalfesztivál-paródia tette közismertté. A hetvenes évektől nem volt szilveszteri Rádiókabaré, amelyben ne várta volna az ország az új műsorát, és nem volt magyar háztartás, ahol ne lett volna meg bakeliten a Hofisszeusz, a Hofélia vagy az Élelem bére.