Oszamu Tezuka

November 3-án történt

„Amit színészként tettem, annak minden pillanatát mámoros örömmel éltem meg. Ami pedig kimaradt… azt majd talán a következő életemben valóra váltom” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnepját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Bencze Ilona, akit többek között a Madách Színház, a kecskeméti Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Játékszín előadásaiban, illetve a Staféta, Az álommenedzser, a Holdfogyatkozás, a Fehér rozsda, az Amerikai komédia és az Egy kis hely a nap alatt című filmekben láthattunk.

November 3-án történt

1921. november 3-án született Charles Bronson amerikai filmszínész. A litván és tatár felmenőkkel rendelkező művész szénbányászként kezdte, harcolt a második világháborúban, majd bokszolóként kereste a kenyerét. Filmezni az ötvenes évek elején kezdett. Az általa megformált karakteres arcú, keménykötésű, hallgatag hősök a filmtörténet emblematikus alakjává tették, többek között a Bosszúvágy, a Volt egyszer egy vadnyugat, A hét mesterlövész, A piszkos tizenkettő és A halál 50 órája című filmekben láthattuk.

Február 9-én történt

Ma van a 2. magyar hadsereg pusztulásának emléknapja. A II. világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban. 1943 januárjában a szovjet hadsereg általános támadást indított. Ennek esett áldozatául a Voronyezs térségében harcoló 2. magyar hadsereg; negyvenezren vesztették életüket, hetvenezer katona került fogságba, akik közül szintén tízezrek pusztultak el. A rendszerváltás előtt nemigen lehetett megemlékezni a katonákról, akik mint a németekkel szövetséges haderő tagjai a Szovjetunió ellen harcoltak. Tragikus sorsuk, „feláldozásuk története” a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.