Otto Lilienthal

Augusztus 10-én történt

„Saját szakmai mércém alapján akarok mindenkor megfelelni önmagamnak. Az a fontos, hogy egy pillanatra se tévesszem szem elől magam, hogy tudjam, hol tartok, mire jutottam és mit szeretnék még elérni. Mindezekért tudjak lemondani, ne éjszakázzak, ne dáridózzak, tehát, hogy minden egynek legyen alárendelve, az én teljesítményemnek” – mondta a 2025. augusztus 10-én elhunyt Kossuth-díjas táncművész, Szakály György, aki nemcsak táncosként és koreográfusként volt kiemelkedő, de a táncművészképzés egyetemi szintre emelése is nagyban neki köszönhető.

Május 23-án történt

Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Debreczeny Csaba Jászai Mari-díjas színművész, aki pályafutása során többek között a budapesti Katona József Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház és az Örkény István Színház előadásaiban szerepelt, továbbá az Üvegtigris, az Isten teremtményei és a Halj már meg! című filmekben, valamint az Aranybulla, a Kossuthkifli, az Életképek, a Szájhősök, a Jóban Rosszban, A mi kis falunk és a Segítség! Itthon vagyok! című televíziós sorozatokban láthatta a közönség.

Augusztus 10-én történt

Ma ünnepli hatvannyolcadik születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a Centrál Színház előadásaiban, illetve a Sztálin menyasszonya, A vörös grófnő, a Banánhéjkeringő, a Seveled és a Szia, életem! című filmekben láthattunk, láthatunk.