pályázat

Lajka kutyáról, egy válságban levő íróról és két angyalról születnek új magyar drámák

A Déryné Program keretében megvalósuló Barangoló Drámaírói Műhely idei felhívására 47 jelentkezés érkezett be, amelyből három alkotó nyert ösztöndíjat.

Újrahasznosított ruhákat vár a Móra Ferenc Múzeum

A szegedi Móra Ferenc Múzeum pályázatot hirdet újrahasznosított ruhák tervezésére. A nyertes pályázók a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján mutathatják be ruhakölteményeiket egy Öko Fashion Show keretében.

Ők nyerték a Magyar Természettudományi Múzeum építészeti tervpályázatát

A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázata nyerte el az első díjat a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett új épületére kiírt építészeti tervpályázaton – hangzott el a pénteki díjátadón a debreceni Kölcsey Központban.

Köztereken mutatnák be hazánk tudományos eredményeit

A Magyar Tudomány Évéhez kapcsolódó ideiglenes köztéri installáció tervezésére és megvalósítására ír ki pályázatot a Nemzeti Innovációs Ügynökség. A pályázat célja, hogy kreatív módon irányítsa a figyelmet a magyar tudományos közösségre és annak eredményeire.

Az új magyar sikermusicalt keresi a Madách Színház

A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására. A nyertes pályaművet a Madách Színház Stúdiószínpadán mutatják be a 2026/2027-es évadban .

Forgatókönyvírók jelentkezését várja a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Március 30-ig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál III. Balázs Béla-pályázatára.

Százötvenmillió forintra pályázhatnak a diploma előtt álló filmesek

Százötvenmillió forintos keretösszeggel ismét elérhető a Filmintézet időszakos pályázata április 3-ig a filmes képzést folytató intézmények és producerek számára egyaránt. A Diák-Oscar-díjtól a Berlinale Kristály Medvét elnyerő alkotóig számos ifjú magyar tehetség ért el komoly sikert diplomafilmjével az elmúlt időszakban a nemzetközi fesztiválokon.

Különleges acélszobor kerül Szeged belvárosába

Az alkotók egy olyan dinamikus formavilágú térplasztikát álmodtak meg, amely a szecesszió, a kortárs építészet és a természet inspirációiból építkezik.

Idén is indul a MOME Ugrás a jövőbe! pályázata

Milyen lesz a világ és a vízhez való viszonyunk néhány évtized múlva? Mesterségesen állítjuk majd elő, vagy aranyárban mérik? Miképpen juthatunk hozzá, hogyan gazdálkodunk ezzel az életet adó erőforrással? Többek között ezeket a kérdéseket teszi fel a MOME ötödik alkalommal meghirdetett Ugrás a jövőbe! című kreatív pályázata.

Lakókat keres a pesti Jurányi

A Fővárosi Önkormányzat a Jurányi független művészeti központ mintájára egy egykori iskolaépületben új alkotó- és játszóhelyet biztosít a XIII. kerületi Szabolcs utcában. Április 15-ig várják a független színházak és kulturális műhelyek jelentkezését.

Az elmúlt három év tervezőművészeti alkotásaival lehet nevezni az ArtHungry Díjra

A tíz éve alapított ArtHungry.com hazai online portfólióépítő platform üzemeltetői a jubileumi évben újabb Grafika & Design tematikájú versenyt írtak ki. A több mint hárommillió forint összdíjazású 8. ArtHungry Díj pályázaton az elmúlt három év legjobb hazai tervezőművészeti alkotásait várják, tervezőgrafika, képgrafika, illusztráció és formatervezés kategóriában február 16-ig.

Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA

A támogatást 2025-ben is 155 kiváló kutató nyerheti el.

Vancouverig juthat a pályázata annak, aki térképeket rajzol

A Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) Magyar Nemzeti Bizottsága és az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet térképrajzpályázatot hirdet 16 év alatti gyerekeknek.

Minden madár társat választ a Nemzeti Múzeumban

A házasság hetén idén is az esküvőkre, párválasztásra, a feledésbe merülő családi történetekre, a múlt értékeinek megőrzésére hívja fel a figyelmet az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum 2020-ban indult Magyar Menyasszony projektje, több programmal és felhívással is készülve a jeles alkalomra.

Európai íróknak kínál alkotói ösztöndíjat a University College London

A University College London (UCL) izgalmas lehetőséget kínál európai íróknak: négyhetes alkotói rezidenciaprogramot hirdet 2025 tavaszára.