program
Zenergia állítja egy színpadra Keller Andrást Rúzsa Magdival
Az MVM immár tizedik alkalommal rendezi meg az MVM Zenergia jótékonysági gálakoncertet. A jubileumi esemény helyszínét ezúttal a Papp László Budapest Sportaréna adja augusztus 29-én. Az este folyamán a négy őselem inspirálta klasszikus és könnyűzenei művek csendülnek fel – erre az alkalomra készült hangszerelésben és látványvilággal.
Szépség és veszteség a Néprajzi Múzeumban
A sváb hagyományok jegyében, Szépség és veszteség címmel rendeznek programnapot szeptember 13-án a Néprajzi Múzeumban, a Duna menti német lányok és asszonyok sorsát viseleteiken keresztül elmesélő Nők, viseletek, élettörténetek című időszaki kiállításhoz kapcsolódva.
Halálos teveharapás ihlette Szemadám György hangjátékát
Szemadám György Emberkert című hangjátékának werkfilmje Benda Gábor zongorista és Horváth „Plútó” József basszusgitáros élő zenei kíséretével kerül a közönség elé szeptember 5-én a Pesti Vigadóban.
Závada Pál és Szabó T. Anna is ott lesz a PécsLIT fesztiválon
Hat napon át több mint ötven programmal, közöttük népszerű és feltörekvő szerzőkkel várja az érdeklődőket a PécsLIT irodalmi fesztivál, amelyet szeptember 8. és 13. között rendeznek meg a baranyai vármegyeszékhelyen.
Már ötvenezren látták a szegedi jégkorszakot
Az ötvenezredik látogatót köszöntötték hétfőn a szegedi Móra-múzeum jégkorszak-kiállításán: Hoffman Mária nyugdíjas pedagógus Budapesten élő unokáival érkezett a tárlatra.
A brazil férfi szoprán ismét a Zeneakadémián énekel
Szeptember 10-én újból magyar közönség előtt koncertezik a különleges hangfajt képviselő Bruno de Sá. A brazil férfi szoprán ezúttal barokk műsort ad elő a Zeneakadémián, Händel, Vivaldi, Pergolesi, Porpora és Hasse mellett néhány kevésbé ismert szerző virtuóz áriáit énekli, a nuovo barocco együttes korhű hangzásával kísérve.
Wunderlich József, Kovács Patrícia és Till Atilla is föld alá bújik
Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések és egy föld alatti reneszánsz házibuli is készülődik Pesten. Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a Sicc Összművészeti Fesztivált az Akvárium Klubban, ahol délutántól hajnalig egymást váltják a műfajokon átívelő programok.
A női lakosztályoktól a csigák titkos életéig
Ezen a héten egy 19. századi kastély női lakosztályába, az MTA jubileumi kiállítására, egy fiatal, de annál híresebb magyar festő kiállítására és két zenés estre invitáljuk olvasóinkat.
Idén is a Szamárfül a nyár legvidámabb fesztiválja
Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált, az ország egyik legszínesebb, kifejezetten gyerekeknek és családoknak szóló programsorozatát. A legtöbb program ingyenesen látogatható.
Budapestre vonzza a világ legjobb ifjú muzsikusait a VII. MiraTone
Augusztus 24. és 31. között ismét Budapest lesz a klasszikus zenei élet középpontja: ezen a hétvégén indul a MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely hetedik alkalommal várja a közönséget és a fiatal tehetségeket. A rendezvény, amely az elmúlt években a régió egyik leginspirálóbb és legjelentősebb zenei eseményévé vált, idén rekordot dönt.
Erik Poppe norvég filmrendező lesz a CineFest európai mozi nagykövete
Erik Poppe norvég filmrendező kapja idén a miskolci CineFest filmfesztivál Európai Mozi Nagykövete díját, melynek célja olyan európai művészek elismerése, akik jelentősen hozzájárultak a kontinens filmiparának fejlődéséhez és népszerűsítéséhez.
Vörös Béla nem akarta, hogy Picassóhoz hasonlítsák
Az esztergomi Balassa Bálint Múzeum október elejéig háromrészes kiállítássorozaton mutatja be Vörös Béla szobrászművész munkáit.
Tizennégy színházi produkció érkezik a nappaliba
Szeptember 19-én ismét elindul az ötödik eSzínház Fesztivál, ahol a magyar színházi élet kiemelkedő előadásai szeptember 28-ig egy kattintással bárhonnan elérhetők az online térben.
Ingyen nézhetjük a KAFF díjnyertes animációit
Ingyenes vetítéseken mutatják be szeptember 4-től 10-ig mindennap Budapesten, a Cinema MOM moziban a május 27. és június 1. között megrendezett 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjnyertes animációs rövidfilmjeit.
A népművészet is popkultúra, de tartósabb, mint a techno
Elképesztően gazdag, látnivalókban és programokban bővelkedő mesebeli vásárt rendeztek idén is a Budai várban a Mesterségek Ünnepén.
Biciklivel indult, mentőkocsival folytatódott
Ha augusztus 20., akkor Debreceni Virágkarnevál. 1966 óta minden évben, ez alkalommal is végigvonulnak a virágkocsik Debrecen utcáin.