program

Vulkánkitörések, földrengések, természeti katasztrófák

És mégis mozog a Föld – Természeti katasztrófák nyomában címmel rendeznek természetbúvár-szakkört május 23-án az MNMKK Természettudományi Múzeumban, ahol az emberiséget ért legnagyobb vulkánkitörésekről, földrengésekről, illetve az emberiség előtti legnagyobb természeti katasztrófákról hallható majd előadás.

Az ötvenéves magyar népzeneoktatást ünneplik a Hagyományok Házában

Öt évtized telt el azóta, hogy Magyarországon először vált lehetővé az intézményes népzeneoktatás – ennek jubileumát ünnepli az ország szakmai közössége a Népzeneoktatás 50 című rendezvénnyel május 31-én a Hagyományok Házában.

A Fortepant folytatja a közösségi privátfotó-album

Hogyan kapcsolódhat össze egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum és egy közgyűjtemény? Mit jelent ma közösségi privátfotó-albumot építeni? A kérdésre Török András és Tamási Miklós, a Fortepan munkatársai és Forgách Anna fotós keresik a választ Martincsák Kata, a Néprajzi Múzeum muzeológusa által moderált beszélgetésen június 3-án 11 órától.

Mutáns kaktuszokkal tisztelegnek az elhunyt botanikus előtt

A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete május 30. és június 1. között rendezi meg a Tavaszi Országos Kaktuszkiállítását és Vásárát az ELTE Füvészkertben. Emellett emlékkiállítással tisztelegnek a nemrég elhunyt dr. Nemes Lajos, a debreceni Botanikus Kert volt igazgatója, elismert kaktuszszakértő, számos szakkönyv írója előtt.

Bele kell mosolyogni a gondok arcába

A Múzeumok Majálisán ismét hallható lesz Csík János Nagy László születésének 100. évfordulójára készített Az életre mosolygok című zenés irodalmi estje.

Hobo is népszavazást indít

Több mint harminc magyarországi és határon túli helyszínt érint a Hobo 80 elnevezésű turné, melynek során a magyar blues ikonikus alakja életének kilencedik évtizedébe lépve december végéig szállítja házhoz legendás vagy épp most legendássá váló dalait.

Nyári tábor a lakberendezés jegyében

A lakberendezés jegyében indít nyári tábort általános iskolások számára az MNMKK Iparművészeti Múzeum június 30-tól július 5-ig a Ráth György-villában. A múzeum egyedi „lakberendező stúdiójában” a gyerekek nemcsak a saját miniszobájukat készíthetik el, de a bútorokat is megtervezhetik hozzájuk.

Barcsay Jenő szobányi műve ötven évig feltekerve hányódott

Egyedülálló műalkotással gyarapodott a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteménye: Barcsay Jenő 1964-ben készült, több mint 21 négyzetméteres szénrajza került az intézmény tulajdonába. A hat évtizedig lappangó, restaurált művet a nagyközönség először a Magyar Képzőművészeti Egyetem július 16-án megnyíló Barcsay-életmű-kiállításán láthatja.

Hetvenhét nyári előadást kínál a Szarvasi Vízi Színház

Operettet, krimit, tragédiát és balettot is láthat a közönség a Szarvasi Vízi Színházban idén nyáron, június 13. és augusztus 22. között.

Hangos hétvégi hídlezárás lesz Szegeden

Kétszázötven kiállító mutatkozik be a szombaton kezdődő Szegedi Hídivásáron, péntektől pedig válogatott popkoncertek várják a közönséget a Dóm téren.

Szeged ikonikus épületei akkor és most

Május 21. Szeged város ünnepnapja, ennek alkalmából megmutatjuk, hogy néztek ki a város ikonikus épületei évtizedekkel ezelőtt, és hogy néznek ki ma!

Sissi és a Hippolyt is megjelenik a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Valamivel több, mint egy hónap múlva kezdődik a 2025-ös Szegedi Szabadtéri Játékok, ahol tizenhat estén várják majd a kultúrakedvelőket az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A programsorozat hamarosan befejeződő előkészítő munkálatai kapcsán Barnák László főigazgató és Várkonyi Miklós műszaki vezető tájékoztatta az újságírókat.

Rejtőzködő divatfotók bukkantak fel a kilencvenes évekből

A Divatja múlt című kiállítás a hazai fotográfiai élet egyik kulcsfigurája, Schäffer Zsuzsa fekete-fehér divatfotóit mutatja be, melyek korábban még sehol nem szerepeltek kiállítva. A fotográfust a II. Nemzetközi Divatfotó-fesztiválon olyan világsztárok díjazták, mint Jean-Paul Gaultier, Horst P. Horst és Sarah Moon.

Robotfejen jelenik meg az emberi mimika a Zsolnay Fényfesztiválon

A Zsolnay Kulturális Negyed is bekapcsolódik a programba, így minden eddiginél több helyszínen kínál programokat a pécsi Zsolnay Fényfesztivál, amelyet idén július 3. és 6. között rendeznek meg a baranyai vármegyeszékhelyen – közölték május 20-án a szervezők.

Kabin nyílik a HAB-ban

A Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központban megnyílik a HAB Kabin. A nyitókiállításon Király Gábor, a HAB díj 2024 győztesének nyertes pályaműve, az Ártér télen I. című alkotás debütál az új bemutatóhelyen.

Monumentális zeneművel zárják az évadot a MÁV Szimfonikusok

Johannes Brahms héttételes zeneművével, a Német requiemmel zárja az évadot a MÁV Szimfonikus Zenekar május 29-én a Zeneakadémián. Az estet Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere dirigálja.