program

A Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar Magyarországon turnézik

A Liège Royal Philharmonic Orchestra – OPRL és zeneigazgatója, Madaras Gergely november 22. és 24. között Budapesten, Pécsen és Veszprémben lép színpadra.

Szólistapárokat kért fel az Anima Musicae

Szólistapárok lépnek fel az Anima Musicae november 20-án kezdődő, Grandioso című koncertsorozatában a budapesti Zeneakadémián.

Prücsök úr már járt a Holdon

Kezdődik a 9. Nemzetközi Opera- és Zenei Fesztivál Brnóban.

Erdélyi turnéra indul a Liszt Ferenc Kamarazenekar

November első hetében négy erdélyi városban, Szatmárnémetiben, Nagybányán, Kolozsváron és Nagyváradon üdvözölheti a közönség a legismertebb magyar kamaraegyüttest.

Az ősz színeit ünneplik a szegedi füvészkertben

A Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében november 2-án, szombaton a hagyományos japán ünnep, a momiji alkalmából várják a látogatókat.

Hazatérése nem kívánatos

Megnyílt a Holokauszt Központ legújabb időszaki kiállítása a Páva utcai zsinagóga karzatán. A Hazatérése nem kívánatos a hétköznapi emberek perspektíváján keresztül tárja elénk a holokauszt előtti és utáni évek társadalmi átalakulásának borzalmait.

Jubileumot ünnepel a Győri Balett

Idén a Győri Balett egy különleges mérföldkőhöz érkezik: az együttes fennállásának 45. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból színes és változatos programsorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi fel a társulat gazdag múltját, miközben új élményeket is kínál az érdeklődők számára.

Jövő áprilisban is megrendezik a Bartók Tavaszt

Elindult a jegyértékesítés a 2025. április 4. és 13. között megrendezendő Bartók Tavaszra, amely Budapest-szerte várja az érdeklődőket: közös koncertet ad Diana Damrau és Jonas Kaufmann, miközben Kelemen Barnabás a Münchner Philharmoniker, Pusker Júlia pedig a Kammerorchester Basel vendége lesz, de mások mellett érkezik Jan Garbarek és Wynton Marsalis is, továbbá jubileumot ül a Budapest Ritmo.

Idén is várja a közönséget a Concerto Budapest a Magyar Kincsek Ünnepén

Felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása a központi motívuma évről évre a Concerto Budapest Magyar Kincsek Ünnepe című fesztiváljának, amelynek programja a romantikától a kortárs zenéig vezet. Az előadások sokszínűsége megmutatja a különböző műfajok és hangzásvilágok találkozási pontjait, új perspektívát nyitva a magyar zene szépségeire és értékeire, olyan kiváló előadókat felsorakoztatva, mint Baráti Kristóf, Bogányi Gergely, Lukács Miklós vagy Balázs János.

Prieger Zsolttal kalandozhatunk a székely kultúrában

Idén ősszel zenés-irodalmi programsorozatot kínál a közönségnek a Néprajzi Múzeum az Anima Sound Systemmel együttműködésben, amelynek keretében Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekar alapítója, irodalmár, tanár és író, valamint Magyar Bori népdalénekes lép fel.

Élettörténetet mesél és esélyt ad a papír

Egyedülálló kortárs művészeti kiállítást mutat be a Deák17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galéria és a Budapest Esély Nonprofit Kft., amelynek középpontjában a papír áll mint művészi alapanyag és önkifejezési eszköz.

Török András validált Budapestje

Török András Budapest Könyve városportré jellege és időigényes sétái miatt leginkább a felfedező hajlamú fővárosiaknak ajánlható.

Kovács Patríciával és Szabó-Kimmel Tamással ünnepel a Duda Éva Társulat

Idén ünnepli 15 éves fennállását a magyar és nemzetközi táncszcéna jelentős szereplője, a Duda Éva Társulat. A jubileumot november 30-án Exkluzív Támogatói Gálaesttel ünneplik a budapesti Eiffel Műhelyházban. A különleges évforduló kapcsán a társulat elindítja a Duda Éva Társulat Támogatói Klubot, amely a közösség erejére építve járul hozzá a hosszú távú működéshez.

Több mint harminc helyszínen mozog az Art Weekend Budapest

Több mint harminc kulturális helyszínen, galériákban, műtermekben és kiállítóterekben várja az érdeklődőket november 29. és december 1. között az Art Weekend Budapest nevű kortárs művészeti programsorozat.

Elhunyt barátjuk születésnapján játszik a Muzsikás a Vigadóban

Éri Péter, a zenekar brácsása 2023-ban hagyta el a földi világot, és – zenésztársai hisznek benne – az égi zenekarban muzsikál tovább, gondolatban velük. Az ő tiszteletére választották koncertjük dátumául a november 11-ét a Vigadóban.

Természetművész alkotások a galériában

A dél-szlovákiai térségben hiánypótló a zömében szlovákiai magyarokat tömörítő In Situ művésztelep Gyenes Gábor és Václav Kinga vezetésével.