Juhasz_Anna.jpg

Összművészeti programokkal ünneplik a magyar kultúra napját a PIM-ben

Változatos programoknak nyújt helyszínt az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar kultúra napján. Az intézmény falai között január 22-én helyet kap majd könyvbemutató, óriás kirakójáték, képzőművészeti workshop és beszélgetéssel egybekötött, összművészeti előadás is.

A délelőtt folyamán a Vörös-szalonban Harmath Artemisz irodalomtörténész, gyermek- és ifjúsági irodalmi szakértő, valamint Biró Kristóf színművész mutatja be az Apa olvas című mesekönyvet. A kötet egyszerre szól a gyerekeknek, de a felnőttek számára is tanulságos élményt nyújthat, felhívva a figyelmet az olvasásra nevelés fontosságára.

A legfiatalabbak számára a múzeum előterében is tartalmas időtöltést kínál az egészen 15.00 óráig kipróbálható óriás méretű kirakó, melyet az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, a szabadidejében kirakójátékokkal foglalkozó Gondos Gábor tervezett. A foglalkozás alatt kódexek, népművészeti motívumok és iparművészeti alkotások motívumait rakhatják ki a résztvevők.

Déltől a Szentendrei Régi Művésztelep közreműködésével montázsworkshopot tartanak, amely programon összefonódik a képzőművészet és az irodalom. Ikonikus magyar versidézetek kerülnek ezúttal az asztalra, amelyekhez asszociatív módon, szabadon készíthetnek képeket a látogatók, híres magyar vonatkozású festményeket alapul véve.

Délután 14.00 órától a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Juhász Anna  vezetésével megvalósuló összművészeti programsorozata érkezik a PIM-be. A Sanctum vendége ezúttal Baricz Gergő zenész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató lesz, akik a 2025-ben évfordulót ünneplő irodalmi alkotókat mutatják be Juhász Anna irodalmárral közösen. A kifejezetten diákok számára meghirdetett programon zene és irodalom egybeforr, miközben a múzeum gyűjteményében található relikviákon és fotókon keresztül közelebb kerülhet a közönség mások mellett József Attila, Márai Sándor, Nagy László és Jókai Mór személyéhez.

Cseh Tamás 1975-ben. Fotó: Vadász Ágnes / FORTEPAN
Cseh Tamás 1975-ben. Fotó: Vadász Ágnes / Fortepan

Január 22-én este 19.00 órától Cseh Tamás születésének évfordulóját ünnepelve a Komp kollektíva jóvoltából Ez egy levél… Cseh Tamás születésnapjára címmel csendülnek fel a Levél nővéremnek 2. dalai. Erre a programra azonban a férőhelyek elfogytak.

Ez is érdekelheti

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.

Vészi Endrét a hétköznapok drámái, a konfliktusok fényében megvilágosodó sorsok érdekelték

Száztíz éve, 1916. október 19-én született Vészi Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, drámaíró, a Végy oltalmadba, Ünneprontó című verseskötetek, a Felszabadultál és az Angi Vera című regény, illetve A titkárnő, Üvegcsapda, A hosszú előszoba, A sárga telefon, Le az öregekkel című drámák szerzője.

Frontátvonulás, művészkönyvvásár és a bor dicsérete – Programajánló

Nemzetközi Művészkönyv Vásár, táncelőadás a bor dicséretéről, Frontátvonulás az Akváriumban, Szalóki Ági legjobb gyerekdalai, Czillei és a Hunyadiak Székesfehérváron, Lábas Viki összművészeti estje a pécsi Kodály Központban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

A Dinoszauruszok éjszakájától a sci-fi konferenciáig – Programajánló

Dinoszauruszok éjszakája a Barba Negrában, Botos Péter üvegszobrai a Reök-palotában, Bernarda Ballada a Hagyományok Házában, sci-fi konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban, borkóstoló a Bélyegmúzeumban, pillantás az Irie Maffia kulisszatitkaiba – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.