Rózsa János

Október 19-én történt

„Negyvenévesen büszkén hirdettem, hogy mindenkit túl fogok élni. De arra nem gondoltam, hogy mennyire magányos lesz az ember, ha mindenkit túlél” – fogalmazta a ma nyolcvanhetedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, Sándor Pál, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Régi idők focija, a Ripacsok, a Szerencsés Dániel, a Herkulesfürdői emlék és a Szabadíts meg a gonosztól. Néhány alkalommal színházi rendezőként is bemutatkozott, többek között a Vígszínházban és a Rock Színházban állított színpadra darabokat.

Október 19-én történt

Ma ünnepli hetvennyolcadik születésnapját Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki az elmúlt évtizedekben számos fővárosi és vidéki színház előadásaiban nyújtott emlékezetes alakítást, de a Bizalom, a Szenvedély, a Mephisto, a Hanussen, A rózsa énekei és a Szabadság, szerelem című filmekben is láthattuk. Lánya, Gáspár Kata szintén a színészi pályát választotta.

Október 19-én történt

1846-ban Pesten ezen a napon nyílt meg a legendás István Főherceg Szálloda. 1848-ban e szállodában működött az igazságügyi, ipari, kereskedelmi és földművelésügyi minisztérium, emellett a honvédhadsereg toborzása. Itt jelentkezett Petőfi Sándor is.

85 éves Rózsa János – Emlékezetes filmek a rendezőtől

Ma ünnepli 85. születésnapját Rózsa János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, filmproducer, érdemes művész. Néhány filmjét ajánljuk az alkalomból.