Simon Zoltán

Semmi nem ér annyit, hogy patakokban folyjon érte a vér

A Miskolci Nemzeti Színház A kétfejű fenevad című előadásában társadalmi traumák, vallási türelmetlenség, háború, antiszemitizmus kopírozódnak egymásra. Kritika.

Amerika összedől, de megérkeznek az angyalok a Radnótiba

Tony Kushner Pulitzer- és Tony-díjas drámáját, az Angyalok Amerikábant március 9-én mutatja be a Radnóti Színház. Az Upor László fordította monumentális mű első részét Nagy Péter István viszi színre László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva és Simon Zoltán főszereplésével.

Kolostorba vonul a román férj Miskolcon

Ma mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Alexandru Popa dráma- és forgatókönyvíró, a bukaresti művészszínház, a Bulandra vezető dramaturgjának színművét. A Pókfonálon című előadás rendezője, Rusznyák Gábor és főszereplője, Lajos András a miskolci színház munkatársával, Méder Noémivel beszélgetett a darabról.

Leánykatalógus a 19. századból

Ma országos botrány kerekedne abból, ha valaki egy település hölgyeit lajstromba venné azok bájai és erkölcsei alapján. Egy 19. század eleji ismeretlen szerző pontosan ezt tette: összeállította a kecskeméti partiképes lányok listáját egy házasodni óhajtó barátja számára szíves ajándék gyanánt.

„Magatokon röhögtök!” – A revizor Miskolcon

Február 26-án mutatja be legújabb előadását a Miskolci Nemzeti Színház. A revizor című vígjáték Béres Attila rendezésében érkezik a Nagyszínház színpadára, Görög Lászlóval és Simon Zoltánnal a főszerepben.