Simone de Beauvoir

Január 9-én történt

Ma ünnepli hetvenkettedik születésnapját Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, jazzmuzsikus, szaxofonos, zeneszerző, aki 1974-ben kapcsolódott be a zenei életbe, majd saját formációt alapított Dimenzió néven. Később a Trio Stendhal, a Jazz+Az és a Dés Sextett együttesekben, illetve szólóban zenélt, zenél. Mindezek mellett a Valahol Európában, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk című musicalek, valamint a Nyom nélkül, a Szerelem első vérig, a Csocsó, az Üvegtigris és a Sose halunk meg című filmek zenéje is az ő nevéhez fűződik.

Április 14-én történt

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – írta egyik legismertebb művében, a Termelési-regényben az 1950-ben ezen a napon született Esterházy Péter. A magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakjaként értékelt Kossuth- és József Attila-díjas író 2016-ban hunyt el.

Simone de Beauvoir húga végre kiszabadulhat híres nővére árnyékából

Hélène de Beauvoir képeit Picasso is elismerte, művészetét mégis elhomályosította filozófus testvére hírneve. Most egy londoni kiállítás mutatja be munkásságát.

Január 9-én történt

„Ma az Apple újra feltalálja a telefont” – hangzottak el Steve Jobs elhíresült szavai tizennyolc évvel ezelőtt – 2007. január 9-én –, amikor az Apple vezérigazgatója a kaliforniai San Franciscóban megrendezett Macworld Expo színpadán bemutatta a cég által tervezett okostelefont, az iPhone-t.

Április 14-én történt

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – írta a Termelési-regényben az 1950-ben ezen a napon született Esterházy Péter. Habár az idézet a köztudatban kissé eltorzítva él, és sokan talán nem is tudják, kitől származik, mégis jól példázza a Kossuth-díjas költő munkásságának hatását.

Levelek a múltból – Ki volt valójában Simone de Beauvoir?

Simone de Beauvoir ma is a feministák egyik ikonja. Az elmúlt bő négy évtizedben azonban számos olyan dokumentum látott napvilágot, amelyek erősen árnyalják a róla kialakított képet. Ezeket megidézve emlékezünk ellentmondásos alakjára.