támogatás

Tündér Lalát és Dobó Katát is támogatja a Filmintézet

Dobó Kata új romantikus vígjátékának gyártására 1,19 milliárd forint támogatást, a Tündér Lala animációs mozifilm feldolgozására pedig 990 millió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Döntőbizottsága.

Facebook-diktatúráról készül egy dokumentumfilm

A 2024-es párizsi olimpia magyar sportolóiról, Balogh Géza rendezőről, a közösségi média közbeszédet formáló erejéről és egy különleges, Európa ősi városait érintő zarándoklatról készülnek dokumentumfilmek a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

Király Gábor és Horváth Márk kapta idén a HAB díj millióit

Király Gábor Ártér télen című alkotásával és Horváth Márk Antropocén és spekulatív ökoesztétikák a kortárs magyar művészetben című kutatói pályázatával nyerte el idén a HAB díjat.

A Nemzeti Filmintézetben nem volt szerencsétlen szám a tizenhármas

2024-ben több mint ötven, a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával készült filmet mutattak be: tizenhármat a hazai mozikban, több mint negyvenet pedig a televízióban láthatott a közönség.

Dokumentumfilm készül Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról

Kettős portréfilm a magyar animáció legendás alkotójáról és fellegváráról, látványos ismeretterjesztő film a Kiskunság madárvilágáról és dokumentumfilm a veszprémi várnegyed megújulásáról – a Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága decemberi ülésén három alkotásnak szavazott meg gyártási támogatást.

Kupihár Rebeka lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese

Kupihár Rebeka költő lett a tizenkettedik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese.

Félmillió euró támogatást kap a Tündér Lala

Magyar–kanadai–német koprodukcióban készül egész estés animációs mozifilm Szabó Magda legismertebb meseregényéből. A Filmintézet támogatásával készülő Tündér Lala gyártására 500 ezer euró támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén az Európa Tanács koprodukciós filmalapja, az Eurimages.

Závogyán Magdolna: Idén 4,475 milliárd forint előadó-művészeti támogatást biztosít a KIM

Idén 4,475 milliárd forint előadó-művészeti támogatást biztosít a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – közölte a tárca kultúráért felelős államtitkára kedden a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartott sajtótájékoztatóján.

KIM: 5,6 milliárd forinttal segíti a kormány a tudományos eredmények piacra vitelét

A 2024-es Gyorsítósáv pályázatban november 13-án döntés született arról, hogy 22 egyetemi, kutatóintézeti kötődésű induló innovatív technológiai (úgynevezett startup) vállalkozás összesen 5,6 milliárd forint támogatásban részesül.

José Cura számára személyes ügy a fogyatékkal élők támogatása

José Cura világhírű argentin tenor december 3-án a Nemzeti Színházban lép fel. A Salva Vita Alapítvány jótékonysági estjén a művész a középsúlyos értelmi fogyatékkal élő zenészek által alkotott Parafónia Zenekarral is együtt fog énekelni.

Nyolcvankilenc projekt kap támogatást a Fókuszterületi innovációs pályázaton

A Neumann János-program kiemelt fókuszterületeire érkezett 182 pályázat közül 89 projekt nyert támogatást 50 milliárd forint értékben – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Budapesten újságírók előtt.

Enyedi Ildikó vezetésével új filmalapot hoz létre a budapesti filmfesztivál

A Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) a magyar államtól független filmalapot hoz létre első- és másodfilmes hazai alkotók támogatására.

A Lechner Tudásközpont névadójáról forgathatnak az NFI támogatásával

A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága Lechner Ödön-dokumentumfilm gyártására és Szirmai Márton innovatív elméket bemutató ismeretterjesztő sorozatának újabb évadára szavazott meg támogatást.

A Déryné Program száznál több előadásából választhatnak a kulturális intézmények

Újabb 15 színházi előadással bővült a Déryné Program Országjárás alprogram repertoárja. A drámai hangvételű, intim kortárs darabtól a nagyszabású zenés produkciókig széles palettán mozognak az újonnan bekerült előadások. A vidéki kulturális intézmények október 16-ig válogathatnak a 110 produkciót felvonultató kínálatból.

Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé

Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.

Dokumentumfilm készülhet 1956-ról és az ország legidősebb mozigépészéről is

Csoma Sándor, Czencz József, Gál Anasztázia, Kázsmér Kálmán és Pintér András rendezésében készülő alkotások gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. Dokumentumfilm mutatja be az 1956-os forradalom és szabadságharc jászberényi eseményeit, és portréfilm készül az ország legidősebb mozigépészéről, Pintér Ambrus szerzetes tanárról.